A Fidesz képviselője kiemelte, a zaklatás nem lehet politikai kérdés, hiszen „a zaklatásnak nincs pártszíne”.
Selmeczi Gabriella a napirend előtti felszólalásában a Jobbik botrányáról nyilatkozott, miszerint Földi István a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a párt egyik munkatársát, amelynek kapcsán „fenyegetés, áldozathibáztatás és az ügy elkenése” is felmerült.
Hangsúlyozta, hogy „ez a Jobbik igazi arca”, majd hozzátette, a párt „morális hanyatlásának lehettünk szemtanúi az elmúlt években”, miközben Jakab Péter újraválasztása annak ellenére történt, hogy ez a párt egyik legsúlyosabb botránya, amelyet a „régi-új elnöke minden eszközzel próbált eltussolni”.
Kiemelte azt is, miszerint a Fidesz és a KDNP képviselői mindenféle zaklatást elítélnek, amely nem lehet politikai kérdés, hiszen „a zaklatásnak nincs pártszíne”, emellett kérdéses volt számára, miért hallgatnak a baloldali képviselők.
„Ez ma a magyar baloldal, ez az igazi arcuk. Másokat hibáztatni, egyértelmű bűnösség esetén is gyáván, a háttérbe húzódva átvészelni a vihart” – mondta.
Ennek kapcsán Répássy Róbert, az Igazságügyi minisztérium államtitkára közölte, egy súlyos bűncselekmény gyanújáról van szó, így akik részt vettek az ügy eltussolásában, azokkal szemben felmerül a bűnpártolás gyanúja – írta a Magyar Nemzet.
NE HAGYD KI
Megerősítette, hogy a kormány mindenki számára biztosítja az áldozatsegítés jogi és anyagi eszközeit, emellett az incidens politikai vonatkozásán túl is az áldozat mellett áll a kormány.