Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

További Hírek

Russell Brand angol humorista és színész egy róla szóló nyomozás eredményeinek közzététele előtt vehemensen tagadta, hogy szexuálisan zaklatott volna nőket, holott többen is ezzel vádolják.

2004 és 2007 között szexuálisan zaklatott több lányt egy melbourne-i ultraortodox zsidó iskolában.

A néhai énekes vádlói fellebbeztek, így újraindulhatnak a perek.

Az áldozatok többször is kérlelték a légiutaskísérőket, hogy tegyenek valamit, ám semmi sem történt, a landolás után egyszerűen elengedték a férfit.

A színész már az elejétől tagadott mindent, most pedig bebizonyosodott, hogy mindvégig igazat mondott.

A gondnok állította, hogy csak viccnek szánta a dolgot, a bírók pedig arra jutottak, hogy a dolog nem minősül bűncselekménynek, mert kevesebb mint 10 másodpercig tartott.

A bíróságon erős kijelentéseket tettek, többek között, hogy a hollywoodi színész a 20-as és a 30-as évei elején járó férfiakat saját kielégülésére bántalmazta.

Ezzel pedig kérdésessé vált, hogy visszatérhet-e Namor szerepében az MCU-ban.

Az apja, testvére, valamint annak ismerőse és szeretője is évekre rács mögé kerül.

Az ügyészek szerint Malka Leifer, egy ausztráliai zsidó leányiskola vezetője kihasználta tanítványai sebezhetőségét és szexuális kérdésekben való tudatlanságát.