Ryanair: „az idióta extraprofitadó” elleni tiltakozásra buzdítják az utasokat

Fotó: A 2020. május 12-én kiadott képen a Ryanair ír diszkont légitársaság repülőgépei állnak az angliai Stanstead repülőtéren 2019. augusztus 22-én. MTI/EPA/Will Oliver
not image

Koós Alexandra

2022. június 23. - 11:13

A cég egy formalevelet is megfogalmazott, amelyet az utasok egy gombnyomással el tudnak küldeni a Miniszterelnöki Kabinetirodának.

Ismét levél érkezett a Ryanair utasaihoz, amelyben a légitársaság arra biztatja őket, hogy írjanak tiltakozó levelet Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek a kivetett extraprofitadó miatt, amely elmondásuk szerint nem indokolt.

Eközben 2 héttel ezelőtt arról értesítették az utasokat, hogy az új különadót (3900 forint) rájuk terhelik, amely csak az Európán belüli utakra vonatkozik, minden más járat esetében utasonként 9750 forint a fizetendő összeg.

A szerdai levél végén egy gombnyomással létre lehet hozni a sablonüzenetet, amelyet a [email protected] címre küld el a rendszer, azaz a Miniszterelnöki Kabinetirodának, személyesen Nagy Mártonnak címezve.

Az előre megírt, angol nyelvű üzenetben többek között a következő leírások szerepelnek:

  • „Mi magyar emberek és családjaink most kénytelenek leszünk ezt az indokolatlan adót fizetni az ön kapzsisága és butasága miatt.”
  • „Tiltakozom a veszteséges, Magyarországról közlekedő utasszállító légitársaságok új »extraprofitadója« ellen. Semmiféle ilyen adó nem indokolt, amikor a Ryanair és a Wizz Air rekordveszteségről számol be.”
  • „Ön csak annyit tesz, hogy növeli a légi utazás költségeit a magyar utasok, családjaik és az országba látogatók számára.”
  • „Az ön hamis állításaival ellentétben egyetlen másik uniós ország sem vetett ki többlet nyereségadót veszteséges légitársaságaira.”
  • „Követeljük, hogy haladéktalanul töröljék el ezt az adót, amely megnöveli a magyar utasok és családjaink légi utazási költségeit, és rontja Magyarország imázsát és hírnevét az Európai Unióban.”

A levél szerint az olaj- és gázipar által jelentett rekordnyereség esetében jogos a különadó, azonban a légitársaságoknál nem, hiszen a covid miatt csak veszteségeik voltak, ezáltal azzal vádolják a gazdaságfejlesztési minisztert, hogy valótlan kijelentéseket tett.

Akciójukat pedig azzal indokolták, hogy szükségük van az utasok támogatására annak érdekében, hogy „ezt az idióta és tisztességtelen, utasainkat terhelő adót eltöröljük” – derül ki az RTL.hu beszámolójából.

A vállalat akár kétmilliárd forintos fogyasztóvédelmi bírságot is kaphat az egész nyáron át tartó fogyasztóvédelmi vizsgálat után, amelyet az igazságügyi miniszter rendelt el, ugyanis az extraprofitadó áthárítása, valamint számos egyéb eset kapcsán érkezett panasz a Ryanairről az elmúlt években.