Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Közlése szerint 2010-hez képest éves szinten 60 százalékkal esett vissza a bűncselekmények száma hazánkban.

„Míg 2010-ben 447 ezer bűncselekményt követtek el, jelenleg ez a szám évi 178 ezer, tehát csaknem 60 százalékkal csökkent az egy év alatt elkövetett bűncselekmények száma Magyarországon” – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a bűnmegelőzés napja alkalmából szervezett szerdai rendezvényen Kiskunfélegyházán. Elmondása szerint a kormány az elmúlt években megháromszorozta a rendvédelmi költségvetést, és 2-3 ezerrel növelte a rendőrök számát. Az államtitkár emellett fontosnak nevezte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak (NBT) a kormány által is támogatott, fiataloknak indított programját.

A program annak elkerüléséhez nyújt segítséget, hogy valaki bűncselekmény áldozatává váljon vagy nem megfelelő életmódot válasszon magának. Az államtitkár kifejtette: a programban az NBT „kiképzi” a fiatalokat arra, hogyan ismerjék fel, ha például egy osztálytársuk otthon erőszak áldozatává, kábítószer- vagy alkoholfüggővé vált, a bűnözői életforma felé fordult vagy vele szemben követtek el bűncselekményt, amelyről nem mer beszélni. Egyúttal a néhány hete indult, kábítószer-kereskedők elleni „hajtóvadászatról” szintén szót ejtett, amelyet illetően elmondta: 3500 rendőr több mint ezer bevetésen vett részt és több mázsa kábítószert foglalt le.

A legnagyobb fogás egy csepeli droglabor volt, ahol 100 kilogrammnyi kristályos anyagot foglaltak le, amelynek feketepiac értéke 900 millió forint. Itt további 7,5 tonnányi alapanyagot találtak, amelyből 200 millió adag kábítószert lehetett volna előállítani. „Ez azt mutatja, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában terjesztették volna a kábítószert” – jegyezte meg a politikus. Mint fogalmazott, bíznak benne, hogy mindenki partner lesz Magyarországon a drogkereskedők börtönbe zárásában. Ezt követően hangsúlyozta, nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.

Mint leszögezte, a magyar alaptörvény a jövőben nemcsak a drog előállítását, terjesztését, kereskedelmét tiltja, hanem a drog népszerűsítését is, mert ez is ugyanolyan veszélyes. Itt arra utalt, hogy az a fiatal, aki kábítószerfüggővé válik, nemcsak a fiatalkorát, hanem a felnőttkorát is elveszíti. Rétvári Bence a megelőzés érdekében nagyon fontosak ítélte az NBT azon programjait, amelyek a kábítószer veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Majd Hatala József, az NBT elnöke is megszólalt, aki szerint a 14 éve alakult szervezet jelenleg számos programot kínál, és már öt vármegyei bűnmegelőzési tanács segíti a települések és vármegyék közbiztonságának erősítését. Példaként megemlített egy új programot, amelynek célja, hogy az időskorúakat megóvja attól, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak – áll az MTI beszámolójában.


Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy Rétvári Bence év elején tudatta, hány szabadon engedett embercsempészt kellett újra rácsok mögé zárni. Mint kiderült, 10 esetben az volt a probléma, hogy nem hagyták el az ország területét 72 órán belül. Továbbá azt is megírtuk, hogy otthonában árult a drognagyi, amíg a rendőrök el nem kapták: a dabasi nyomozók ütöttek rajta egy idős asszonyon, aki örkényi házában árulta a drogot.