Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,81 Ft
Euró
389,48 Ft
Font
454,32 Ft
Bitcoin
64,329 $

Réka kérdése Alekoszhoz: „Miért nem vagy képes rám nőként gondolni?”

Alekosz után Réka állította kész tények elé a párját, akivel az Ázsia Expresszben szakítottak, drámai körülmények között.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Alekosz olyannyira kiborult a szakítás miatt, hogy nem akart segíteni Rékának az Ázsia Expresszben. Előtte pedig arról beszélt, hogy szerinte Réka megalázta és meggyalázta a kapcsolatukat.

Megkérdezte Rékát, miért nem beszél vele 5 napja, aki szerint ez nem igaz. „Tegnap este szóltál egy szót is?” – tette fel a kérdést Alekosz, amire Réka úgy reagált, hogy jobban járt a TV2 sztárja, hogy inkább hallgatott. Soron kívül Szentkirályinak elege van Karácsonyból: „Közpénzből készpénz lett”

Alekosz miatt végig lassú tempóban haladtak, miközben a többiek előttük jártak. Csak azzal tudott foglalkozni, mi lesz velük, noha már hetek voltak mögöttük, és rengeteget küzdöttek azért, hogy eljussanak a döntőig.

Alekosz kérdőre vonta Rékát

„Szerintem van még mit megbeszélni. Miért módosítod a kapcsolatunkat itt? Otthon a kapcsolatunk működött. Ott sem ölelgettelek nyakra-főre, mint a szerelmespár, mégis működött. Akkor most miért nem?”

Réka viszont már akkor sem érezte túl jól magát, csak inkább odabent tartotta az érzéseit. „Én voltam az évben, aki melletted volt.” – reagált Alekosz. „Csomó mindent tanultunk egymástól, adtunk egymásnak, és ezt dobod ki az ablakon. Ugye? Azért, mert kitalálod… mit is? Nem akarom befejezni.”

Réka ekkor megunta, és feltette a kérdést Alekosznak, miszerint miért nem képes rá nőként gondolni. „Miért nem tetted fel az elmúlt 1 évben ezt a kérdést? ”Réka szerint másképpen feltette már ezt a kérdést korábban is, míg Alekosz azt mondja, meg is adta rá a választ, és működött minden. „Persze, hogy neked nagyon jó volt.” – mondta Réka, és bízott benne, hogy Alekoszban megfordulnak a dolgok, de már nem bízik.

Megszólalt a martonvásári légibaleset egyik áldozatának édesanyja

Mint mondta, fiának nem temetése lesz, a tervek szerint búcsúztatón engedik el utolsó útjára.