Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Puff Daddy-t elítélték prostitúció miatt, de felmentették az emberkereskedelem és zsarolás vádja alól

Puff Daddy-t elítélték prostitúció miatt, de felmentették az emberkereskedelem és zsarolás vádja alól

Puff Daddy-t elítélték prostitúció miatt, de felmentették az emberkereskedelem és zsarolás vádja alól
Shutterstock

Hét hétig tartó, feszült légkörű tárgyalássorozat után megszületett az ítélet Sean „Diddy” Combs ügyében. Az 55 éves hiphop mogult bűnösnek találták a prostitúció céljából történő személyszállításban, azonban felmentették a súlyosabb vádak, többek között a szexkereskedelem és a bűnszövetkezetben való részvétel alól - jelentette a New York-i bíróság.

A tárgyaláson a vádat képviselő ügyészek azzal vádolták a rappert, hogy három nőt, köztük volt partnerét, Cassie Venturát, szisztematikusan bántalmazott, megfélemlített és olyan szexuális aktusokra kényszerített, amiket ő maga kiborítónak nevezett. A vád szerint Combs nemcsak pszichés nyomást gyakorolt, hanem anyagi eszközökkel is biztosította az ilyen esték lebonyolítását: repülőjegyeket, hoteleket fizetett, és férfi prostituáltakat alkalmazott.

„Cassie megnyitotta az utat”

Az esküdtek a harmadik napon hozták meg döntésüket, mely megosztott eredményt hozott. Bár a legsúlyosabb vádakat nem találták megalapozottnak, ezek akár életfogytiglani büntetést is jelenthettek volna, a bíróság kimondta Combs bűnösségét a prostitúcióra irányuló utaztatás vádjában. A döntés után Cassie ügyvédje, Douglas H. Wigdor is nyilatkozott.

„Cassie azzal, hogy nyilvánosság elé állt a történetével, kitörölhetetlen nyomot hagyott az egész szórakoztatóiparban és az igazságért folytatott harcban.”

Hozzátette, az énekesnő „példátlan bátorságot” tanúsított a teljes tárgyalás alatt, különösen figyelemre méltó módon akkor, amikor erősen várandós állapotban, mindössze három héttel szülése előtt tanúskodott.

Titkos felvételek, kettős életek és ellentmondásos vallomások

A zárt tárgyalások során a nyilvánosság kizárásával vetítettek le videófelvételeket, amik az úgynevezett „kiborító” estéken készültek. Ezek az anyagok férfi prostituáltakat, kábítószert és nemi erőszak gyanúját is magukban foglalták. Az ügyben tanúskodtak korábbi alkalmazottak, szállodai dolgozók és rendőrök is, valamint a Jane álnevet használó másik áldozat.

Combs védelme szerint ezek az együttlétek kölcsönös beleegyezésen alapultak, és bár a rapper saját bevallása szerint „nem büszke” múltbéli viselkedésére, az nem alapozta meg a vádpontokat. Az esküdtek végül ebben egyetértettek,nem látták bizonyítottnak az emberkereskedelmet vagy a bűnszervezet létét, de a prostitúció céljából történő utaztatást megalapozottnak tartották -írja a Sky News.

Az ikon bukása és a jövő kérdőjelei

Sean Combs, akit pályája során Puff Daddyként, később P. Diddyként, majd egyszerűen Diddyként ismertek, a 90-es évek egyik meghatározó hiphop figurája volt. Három Grammy-díjat nyert, nevéhez fűződik a Bad Boy Records alapítása, valamint a Notorious B.I.G. menedzselése. 2023-ban még MTV „globális ikon” díjat vehetett át, New York városa pedig jelképesen a kulcsot is átadta neki.

A mostani ítélet fényében azonban az egykori csúcskarrier súlyos törést szenvedett. A bűnösség megállapítása után akár 20 év börtön is kiszabható Combsra, akinek a sorsa most a büntetés-végrehajtási szakaszban dől el. Ezen túlmenően több civil per is folyamatban van ellene, amiket tavaly szeptemberi letartóztatása után indítottak különböző érintettek.