Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Prostituáltakat futtató, uzsoráztató bűnözők álltak bíróság elé

Prostituáltakat futtató, uzsoráztató bűnözők álltak bíróság elé

Prostituáltakat futtató, uzsoráztató bűnözők álltak bíróság elé
Budapest, 2021. január 20. Rendőrök a főváros IX. kerületében, ahol megszúrtak egy 19 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette 2021. január 20-án. A feltételezett elkövetőt a rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták. MTI/Mihádák Zoltán

A Pest Megyei Főügyészség csütörtöki közleményéből kiderült, hogy a bűnszövetkezet összesen 16 tagja ellen történt vádemelés emberkereskedelem miatt.

Szabó Ferenc főügyész azt írta, a vádirat szerint a 2013 és 2019 között működő, kiterjedt hálózatot két nő irányította, a többiek hozzátartozóik vagy ismerőseik voltak – adta hírül az MTI.

A cikk a videó után folytatódik

A szervezet rendszeresen hálózott be különböző módszerekkel – hamis ígéretekkel, fenyegetéssel – nőket, akiket Németországba vittek.

A legtöbbször hely- és nyelvismerettel nem rendelkező nőkkel prostitúciós tevékenységet végeztettek bérelt ingatlanokban.Az ügyfelektől a szolgáltatásokért kapott összegek nagyobbrészt a szervezet tagjaihoz kerültek. A kizsákmányolt nőknek vagy csak elenyésző részt, vagy semmit nem adtak a pénzből.

A nőket egyszerű értéktárgyként adták-vették egymás között is a szervezet tagjai. A lelkileg már kiégett sértetteket hazaszállították, és kitették családjuknál. Emellett megállapodás alapján is foglalkoztattak önszántukból prostitúciós tevékenységet folytató nőket.

A szervezet tagjai tevékenységükkel csaknem hatszázmillió forintot kerestek. Az elkövetők családjai a ház körüli munkák ellátására elesett embereket vettek magukhoz, akiket kizsigerelve dolgoztattak, gyakran egyéb jövedelmeiket is elvéve.A

főügyészség többrendbeli minősített emberkereskedelem, kényszermunka és minősített kerítés bűntette miatt emelt vádat.