Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Pep Guardiola szerint Xavinak időt kell adni

Pep Guardiola szerint Xavinak időt kell adni

Pep Guardiola szerint Xavinak időt kell adni
MTI/EPA/NEIL HALL

A Manchester City edzője óva intette a Barcelona elnökségét az elhamarkodott döntésektől.

Guardiola a Barcelona Real Madrid elleni, a Szuperkupa-döntőn elszenvedett 4-1-es vereséget követően úgy vélekedett, hogy Xavi számára továbbra is bizalmat kell szavaznia a klubvezetésnek. Egyúttal azt tanácsolta a Barcelona döntéshozóinak, hogy „maradjanak nyugodtak”.

A cikk a videó után folytatódik

A Manchester City edzője Londonban, a FIFA The Best díjátadón nyilatkozott, ahol a 2023-as év legjobb férfi edzőjének választották. Guardiola véleménye szerint Xavi és játékosai is megérdemlik a támogatást, a nagyobb döntéseket pedig majd a szezon végén kell meghozni.

„Feltétel nélküli támogatásomat szeretném kifejezni Xavi és a játékosai felé. Egy lépést előre kell tenniük, tavaly már megmutatták az erejüket, azonban ebben a szezonban még hosszú út áll előttük.” – idézte Guardiolát az ESPN.

A Barcelona egykori labdarúgója, most sportigazgatója, Deco vasárnap azt mondta, „semmi értelme” Xavi jövőjét megkérdőjelezni, hozzátéve, hogy a 2025-ig szóló szerződéssel rendelkező edzőjük továbbra is a klub támogatását élvezi.

Xavi együttese a bajnokságban nyolc pontra van lemaradva a listavezető Girona mögött, a Bajnokok Ligájában viszont továbbjutottak. A legjobb 16 között a Napoli várja a katalánokat, az a mérkőzés viszont még távolabb van. Előtte a következő feladat a Spanyol Kupában következik, ahol a legjobb 8 közé jutásért a harmadosztályú Unionistas de Salamanca lesz a Barcelona ellenfele.