Öten meghaltak a péntek hajnali bukaresti kórháztűzben, 100-nál is több beteget evakuáltak

New York, 2020. december 12. Mentőtisztek és rendőrök egy baleset helyszínén New York-ban 2020. december 11-én, miután autó hajtott a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tiltakozó Black lives matter (Fekete életek számítanak) mozgalom támogatói közé. Legalább hat embert szállítottak kórházba a nagyjából ötven fős megmozdulás résztvevői közül, a rendőrség szerint a sérültek egyike sincs életveszélyes állapotban. MTI/AP/David Martin
not image

Kulcsár Péter

2021. január 29. - 12:04

Ismét emberéleteket követelt egy bukaresti klinikán fellobbanó tűzvész – a román fővárosban található Matei Balș járványkórházban csaptak fel a lángok, négyen nem élték túl a balesetet.

A katasztrófavédelem munkatársai pénteken, hajnali 5 óra környékén érkeztek ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy az egyik földszinti kórteremben csaptak fel a lángok – írta a Media Fax hírportál.

A lángokat viszonylag gyorsan el tudták oltani, azonban így is túl későn cselekedtek, mivel négyen bennégtek a kórházban, egy sérültet pedig még sikerült kijuttatniuk, újraélesztése azonban kudarcot vallott.

A klinikáról összesen 102 beteget evakuáltak, őket a hatóságok átszállították egy másik, biztonságos intézménybe. A tüzet valószínűleg egy zárlatos elektromos hősugárzó okozhatta, amit a covid-osztály kórtermében használtak.

Decemberben is gondok voltak már a kórházban a távfűtéssel, tavaly év végén az egyik fővezeték meghibásodása miatt már el kellett végezni helyreállító munkálatokat a termekben.

A bukaresti törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen. Novemberben a Piatra Neamț-i megyei kórházban tíz ember hunyt el egy tűzvészben, a kimenekített páciensek közül további öt halt bele a sérülésekbe.

Ezen kívül két kolozsvári klinikán is lángok csaptak fel az elmúlt hónapban, ezek az incidensek azonban szerencsére nem végződtek tragédiával. Mivel a kórházak épületei régiek, elavultak, valamint felújításuk során helytelenül jártak el, ezért sokkal hamarabb kigyulladhatnak, mint a modernebb létesítmények.