Franciaország rövidesen harckocsikat fog szállítani Ukrajnának

Olena Zelenszka férjével, Volodimir Zelenszkijjel együtt adott interjút az ukrán RADA TV-nek, amely mindössze a második alkalom volt, hogy a házaspár együtt mutatkozott a háború kirobbanása óta.

Zelenszka saját biztonsága érdekében egy meg nem nevezett helyen tartózkodik, a jelenlegi helyzet kapcsán pedig kijelentette, „a legrosszabb megpróbáltatás a háború, amely hetekkel ezelőtt elkezdődött”.

Hangsúlyozta, nem tudja azt mondani, hogy az orosz invázió sokat változtatott volna a férjén, hiszen ő még mindig ugyanaz a megbízható ember, aki korábban volt, ez pedig a nézőpontjáról is elmondható, amely mindig a helyén volt – írta a Sky News.

Hozzátette, hogy minden egyes pillanatért hálás, amikor újra láthatják egymást, így a mostani lehetőségért is, mert ennek köszönhetően együtt tudtak tölteni némi időt.

Clement Beaune, Franciaország Európa-ügyi minisztere vasárnap a Radio J-nek adott interjújában kijózanító tényeket tárt a hallgatók elé, nevezetesen, hogy Ukrajna hiába szeretne a lehető leggyorsabban csatlakozni az Európai Unióhoz, ennek folyamata legalább 15-20 évbe telhet.

Úgy fogalmazott, „őszintének kell lennünk”, ugyanis amikor azt mondják, hogy Ukrajna akár hat hónapon belül, netán 1-2 éven belül csatlakozik az EU-hoz, akkor azok az emberek nem mondanak igazat. Mivel a csatlakozási folyamat igen hosszadalmas és bonyolult, ez inkább 15-20 évet fog igénybe venni – írja a Guardian.

A miniszter ezt követően megismételte a francia elnök, Emmanuel Macron szavait, aki korábban javaslatot tett egy „lazább európai közösség” létrehozására, mely jelentős segítséget nyújthatna Ukrajnának a mielőbbi integrációban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bár kiváló kapcsolatot ápol Macronnal, e felvetést kifejezetten hűvösen fogadta, s egyenesen elítélte az ilyen jellegű „kompromisszumokat”, továbbá ragaszkodott ahhoz, hogy a blokk azonnal kezdje meg a teljes jogú uniós tagsághoz vezető folyamat megindítását.

A független orosz oknyomozó hírportál, a Meduza két katona történetét mutatta be, akiknek esetei tökéletesen rávilágítanak arra, hogy mennyire kaotikus volt eleve az a fázis is, amikor az orosz felsővezetés eldöntötte, háborúba vonulnak.

Mivel a két szóban forgó katona, Ivan és Alekszej története nagyon hasonló, ezért inkább Ivanéval foglalkozunk, mert az is remekül bemutatja, hogy az orosz hatóságok mennyire embertelenül bánnak a saját katonáikkal és még a saját harcosaik előtt is titokban tartották az inváziót.

Iván 2001-ben született, az elmúlt évek során Kemerovo lakosa volt, és úgy döntött, a kötelező katonai szolgálat helyett inkább szerződéses katona lesz, annak reményében, hogy tud némi pénzt keresni. Fizetése nem volt túl kiemelkedő, 31 ezer rubel, ami május 20-i árfolyamán 193 ezer forintnak felel meg.

Ivánnak azt ígérték, hogy lakóhelyéhez viszonylag közel fogják őt bevetni, hogy haza tudjon járni, így kvázi klasszikus munkája lesz. November 1-jén alá is írta szerződését, majd ezt követően Jurgába küldték, egy Kemerovo közeli városba. December végén a Szmolenszk régióban található Jelnija városába küldték, ahol február közepéig tartózkodott, különösebb munka nélkül.

„Nem kapunk semmilyen tréninget, csak azzal bíznak meg, hogy őrizzük, amire éppen megkérnek: időnként katonai járműre, időnként felszerelésre” – idézte fel fia szavait Szvetlana. Február közepén aztán Ivánékat áthelyezték, Brijanszk régió irányába, az ukrán határ felé indultak, ám erről akkor fogalmuk sem volt.

Szvetlana állítása szerint fia február 23-án hívta őt fel, hogy egy időre az utolsó telefonhívását intézi, ugyanis a felettesei közölték, hogy innentől kezdve legalább egy hétig nem használhatják a telefonjukat. Iván csak annyit közölt, hogy ismét menniük kell valamerre, mást velük sem közöltek.

Iván egészen március 6-ig nem hívta fel édesanyját újra, ezt követően intézett csak egy telefonhívást. Szvetlana szerint a hívás nagyon rossz minőségű volt, alig ismerte fel fia hangját, aki egy olyan telefonról hívta fel, amit egy helyi lakostól kért kölcsön. Mint mondta, megkereste a telefonszám alapján a híváskörzetet, ami Ukrajnában volt.

Szvetlana elmondta, a következő hívás március 19-én érkezett, de ez ennél is furcsább volt: nem mondhatott semmit, se azt, hogy hol van, se azt, hogy hány ember van vele. Szvetlana megpróbálta a feletteseit megkeresni, akik vagy nem válaszoltak, vagy közölték vele, hogy adjon be formális kérelmet a védelmi minisztériumnál – ennek azonban sok értelmét nem látta.

Március végén aztán jött az újabb telefonhívás, ahol Iván is többet tudott mondani. Szvetlana is elmondta, hogy nagyon nyíltan beszélt, közölte például, hogy egy Csernyihiv melletti településnél volt, ám azóta elhagyták a régiót.

Szvetlana elmondása szerint miután átlépték az orosz határt, Iván fel akarta bontani több társával együtt a szerződését, amikor azonban már 250 katona döntött a leszerelés mellett, egy FSZB-s tiszt és egy ügyész megfenyegette őket, hogy büntetőeljárást indítanak ellenük, amiért nem hajlandók teljesíteni a parancsot.

Iván édesanyja közölte, hogy az FSZB-sek és az ügyészek által generált nyomás miatt végül az egész egység, beleértve a mindössze 21 éves fiút is, aláírt egy papírt, amelynek értelmében beleegyeztek abba, hogy továbbra is részt vesznek a „különleges katonai hadműveletben” és visszamentek háborúzni.

Iván példája remekül és egyben tragikusan mutatja, hogy mit gondol az orosz állam a nagyon fiatal katonáiról: jók lesznek ágyútölteléknek. Látszik, ami már korábban is felmerült, hogy tulajdonképpen nem is szóltak nekik az invázióról előre – ez pedig megmagyarázza, hogy miért ennyire összeszedetlen az orosz hadsereg.