Egils Helmanis, a lettországi Ogre városának polgármestere megsérült Ukrajnában egy orosz támadás során, miközben humanitárius segítséget szállított a front közelébe - adta hírül a lett közszolgálati műsorszolgáltató, az LSM.
A város hivatalos szóvivője, Patriks Griva a következőképpen tájékoztatta az LSM szerkesztőségét. „Helmanis polgármester épp járműveket és más támogatást szállított az ukrán fegyveres erők számára, amikor a támadás érte.”
A szóvivő hozzátette, hogy a látogatás egy hosszú ideje tartó, hivatalos együttműködés része volt. „Az ilyen típusú utak 2022 óta rendszeresen szerepelnek a polgármester programjában.” Mint elmondta, az ogrei önkormányzat a háború kezdete óta több tucat járművet adományozott Ukrajnának, és ezek szállítása több hónapos gyakorisággal történik. A mostani út során körülbelül húsz autót juttattak el a címzettekhez.
Ukrán forrásokra hivatkozva az LSM azt közölte, hogy Helmanis állapota stabil, és nem életveszélyes. A polgármester közösségi médiában is aktívan dokumentálja útjait, rendszeresen posztol az ukrajnai tartózkodásairól, sokszor a frontvonal közeléből – írja a The Kyiv Independent.
Ogre egy közepes méretű lett város, körülbelül 22 700 lakossal, alig több mint 30 kilométerre keletre Rigától, a lett fővárostól. Lettország – az Európai Unió és a NATO tagjaként – kezdettől fogva határozottan kiáll Ukrajna mellett. A balti ország nemcsak politikai, hanem katonai és humanitárius támogatást is nyújt a háború sújtotta nemzetnek. „Lettország az idei év elején 1500 harci drónt szállított Ukrajnának, és vállalta, hogy a katonai támogatás mértékét éves szinten eléri a GDP 0,25 százalékát.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



