Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ismét összeülnek az oroszok és az amerikaiak, jön a moszkvai csúcs

Ismét összeülnek az oroszok és az amerikaiak, jön a moszkvai csúcs

Ismét összeülnek az oroszok és az amerikaiak, jön a moszkvai csúcs
Unsplash/yasmin peyman

Rövidesen ismét összeül az USA és Oroszország, ezúttal Moszkvában.

Moszkvában kerül sor a következő amerikai-orosz tárgyalási fordulóra, amit Alekszandr Darchiev, Oroszország amerikai nagykövete erősített meg a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjújában. A találkozó pontos időpontját azonban nem közölte, ugyanakkor hangsúlyozta, úton van az esemény. „Megerősíthetem, hogy a következő tárgyalási fordulóra nagyon hamarosan Moszkvában kerül sor.”

A cikk a videó után folytatódik

Az egyeztetés egy hosszabb tárgyalássorozat része, amit a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, valamint az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeit célozza. A megbeszélések előzménye a februárban, Rijádban tartott találkozó, mely a két fél első hivatalos diplomáciai kontaktusa volt azóta, hogy Oroszország 2022-ben megindította teljes körű invázióját Ukrajna ellen.

A legutóbbi tárgyalásra április 10-én, Isztambulban került sor, ahol a delegációk abban állapodtak meg, hogy a jövőbeni egyeztetéseket már a nemzeti fővárosokban folytatják. Az amerikai külügyminisztérium az isztambuli találkozót „konstruktív megközelítésként” jellemezte, és az akkori zárt ajtók mögött zajló egyeztetés mintegy hat órán keresztül tartott.

Az USA és Oroszország kapcsolata

„Oroszország olyan modellt kíván kialakítani az Egyesült Államokkal, amely a nem konfrontatív együttélésen alapul.” Darchiev azt is megerősítette, hogy megkezdődtek az egyeztetések a korábban lefoglalt orosz diplomáciai ingatlanok visszaszolgáltatásáról – írja a The Kyiv Independent.

A diplomáciai párbeszéd intenzívebbé válása egybeesik Donald Trump amerikai elnök azon erőfeszítéseivel, hogy közvetítőként lépjen fel a háborús konfliktusban. „Talán jobb lenne, ha a konfliktust egyelőre hagynánk folytatódni. Olyan ez, mint amikor gyerekek veszekszenek, nem biztos, hogy rögtön közbe kell avatkozni.” – mondta Trump, amit Ukrajna és Oroszország sem vett jó néven.

Kijev és nyugati szövetségesei például szkeptikusan tekintenek Trump béketerveire. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten sürgetőbb amerikai fellépést kért, aminek következő lépcsőfoka lehet az olajár drasztikus leépítése.