Ördög Nóri ismét elutazott Magyarországról

Fotó: Instagram/Ördög Nóra
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Ördög Nóri együtt ünnepel a barátnőivel Dubajban, ahol szinte mindig remek időjárás fogadja a turistákat.

Ördög Nóri nagyon-nagyon aktív életet él, már azzal is, hogy kétgyermekes édesanya. Emellett rengeteget dolgozik a televízióban, és a saját vállalkozásain, miközben a vendéglátást is kitanulta az évek alatt.

Soron kívül HÉV-vel ütközött egy autó Szigetszentmiklóson, jóformán eltűnt az egyik oldala (fotó)

Igyekeznek több lábon állni, ám a TV2 rendre stabil alapot ad, míg Nóri férjének ott van a fotózás. Sikeresek, családként is, így ennél többet nem kívánhatnának, ráadásul együtt élték meg az Ázsia Expressz legutóbbi évadát.

A család is csatlakozott Nórihoz, azóta viszont mindenki hazatért. Felejthetetlen emlékek voltak ezek, sok különleges látnivalóval, amikre idősebb korukban is emlékezni fognak a gyerekek, Mici például már 10 éves.

Nóri nemrég ismét repülőre pattant, hogy Dubaj felé vegye az irányt a barátnőivel. Ez egy újabb remek kikapcsolódási lehetőség, és közben minden a nyári időjárásról szól, háttérben a sivataggal, a különleges környezettel.

„Edina barátnőm kerek évfordulót ünnepel. Hát mi ez, ha nem tökéletes apropó egy rövidke csajos lazításra?” – tette fel a kérdést a barátnők társaságában Nóri, aki már Dubajban igyekszik kikapcsolódni.