Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Órákon belül kétszer is ittas vezetésen kaptak egy sofőrt Bács-Kiskunban

Órákon belül kétszer is ittas vezetésen kaptak egy sofőrt Bács-Kiskunban

Órákon belül kétszer is ittas vezetésen kaptak egy sofőrt Bács-Kiskunban
Fotó: unsplash

Először még elengedték, másodjára már letartóztatták.

A 30 éves férfit szombat délután 15 óra körül állították meg a rendőrök Kunadacson, az igazoltatás során pedig felmerült az ittas vezetés gyanúja, ami a szondáztatás után be is bizonyosodott.

A cikk a videó után folytatódik

A férfit ekkor még csak előállították a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, korábban már elvették a jogosítványát, így józanul sem vezethetett volna.

Végül ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aztán szabadon engedték.

A férfi azonban ahelyett, hogy meghúzta volna magát, néhány óra múlva ismét autóba ült, és ismét lebukott – ezúttal is Kunadacson, számolt be róla a police.hu.

A második alkalommal is ittas volt, ám ekkor már letartóztatták. Mint írják „felelnie kell a bűncselekményekért”.