Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Netanjahu szerint a lehető legjobban döntött Trump Irán megtámadásával

Netanjahu szerint a lehető legjobban döntött Trump Irán megtámadásával

Netanjahu szerint a lehető legjobban döntött Trump Irán megtámadásával
Shutterstock

Az Egyesült Államok Irán elleni légi csapásait követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagyra értékelte Donald Trump lépését, mely szerinte nem csupán katonai, hanem történelmi jelentőséggel is bír. Az izraeli kormányfő a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában méltatta amerikai kollégáját.

„Trump elnök bátor döntése, hogy célba vette a három nukleáris létesítményt, meg fogja változtatni a történelmet.” – fogalmazott az amerikai támadást követően. Netanjahu szerint az amerikai fellépés példátlan, ugyanakkor szükséges volt. „Amerika megtette azt, amit egyetlen más ország a világon sem tudott volna megtenni.” – emelte ki Izrael vezetője, miközben újabb részletek derültek ki a légicsapás hátteréről.

„A történelem úgy fog emlékezni Trump elnökre, mint aki megakadályozta, hogy a világ legveszélyesebb rezsimje hozzájusson a világ legveszélyesebb fegyvereihez. Az ő vezetése ma egy olyan történelmi fordulópontot teremtett, ami elindíthatja a Közel-Keletet – és azon túl is – a jólét és béke korszakába.” – idézte a Sky News.

Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök a héten szinte minden nap egyeztetett a közel-keleti feszültségekről. A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője az NBC News-nak megerősítette, Trump a légicsapások után is beszélt Netanjahuval.

Trump az NBC News-nak adott rövid telefonos nyilatkozatában így értékelte az akciót: „Ez egy teljes és tökéletes siker volt.” Egy meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselő szerint Trump célja, hogy az akció „visszaterelje Iránt a tárgyalóasztalhoz”, és ezzel egy olyan megállapodás szülessen, ami véget vethet a háborúnak.

A csapások után Izrael korábbi védelmi minisztere, Joáv Gallant is megszólalt, aki ugyancsak Trumpot méltatta. „Köszönet Donald Trumpnak a bátor döntéséért, az Egyesült Államokért, Izraelért és az egész emberiségért.”