Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,56 Ft
Euró
388,14 Ft
Font
452,76 Ft
Bitcoin
63,925 $

Februárban még nem térhetnek vissza a színpadra a Nemzeti Színház megsérült színészei

A héten a színház közzétette a februári műsort, amelyből az derül ki, hogy márciusig mindenképp beugrókkal helyettesítik a művészeket.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Baleset

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismert, tavaly novemberben a Rómeó és Júlia előadása közben súlyos balesetet szenvedett a Nemzeti Színház két művésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Azonnal kórházba szállították a sérülteket, akiket súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kellett műteni. Az eset kapcsán lemondott a színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila, s mint kiderült, a rendőrségi nyomozás mellett belső vizsgálat is indult.

Azóta bebizonyosodott, hogy a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség, ennek nyomán pedig Vidnyánszky visszavonta korábbi lemondását, melyet Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadott. Decemberben a vezérigazgató a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy január végéig kell megoldaniuk a színészek helyettesítését. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

„A balesetet szenvedő két színészünk, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó alapemberei a színháznak és nagyon várjuk őket vissza. Örülünk, amikor a felépülésükről hallunk. A színház repertoárjának majd felében érintettek. Ahhoz, hogy létezzünk, beugrópróbákat kell csinálni: nagyrészt erről szólnak a hétköznapjaink. Az előadásainkat próbáljuk életben tartani, és ez így lesz január végéig” – fogalmazott korábban.

A héten azonban a színház közzétette a februári műsort, amelyből az derül ki, hogy márciusig mindenképp beugrókkal helyettesítik a művészeket. „A baleset utáni feltételezések tehát igazak voltak, a két művész felépülése valóban hónapokat vesz igénybe” – írja a Blikk. Egyúttal a lap arról értesült, hogy Horváth Lajos Ottónak a keze, míg Szász Júliának a lába és a mellkasa sérült meg.

Jelenleg mindketten az otthonukban lábadoznak, de a hírek szerint mihamarabb szeretnének újra dolgozni. „Ottó többünkkel is tartja a kapcsolatot, a helyzethez képest jól van. Úgy tudom, nemsokára egy film forgatására várják, így most a legfontosabb számára, hogy addigra felgyógyuljon” – nyilatkozta a lapnak egy informátor.

Bemutatták a magyar olimpiai és paralimpiai csapat öltözékét

Hétfő este a Várkert Bazárban hullt le a lepel a magyar olimpiai és paralimpiai csapat párizsi öltözékéről.