Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Rejtélyes, bíborszínű bevonatokra lettek figyelmesek a marsi sziklákon

Vörös helyett furcsa, bíbor színekben pompázó marsi kőzetekre bukkantak az amerikai űrügynökség szakemberei.

NASA
Világűr

Kulcsár Péter

Szerkesztő
TÉMÁK

A Perseverance rover eddigi küldetése során a Jezero-kráter környékén gyakorlatilag csak olyan szikladarabokat talált, amelyek ezzel a különleges színárnyalattal rendelkeztek – írta a National Geographic.

A lila sziklák a legkülönbözőbb formákban és méretekben jelentek meg, a NASA kutatói pedig értetlenül állnak előttük, mivel egyelőre még nem tudnak választ adni arra, mi okozhatta az elszíneződésüket. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

Szakértők úgy vélik, hogy a kőzetek kémiai összetételéből következtetni lehet a Mars ősi környezetére, és elképzelhetőnek tartják annak a lehetőségét is, hogy akár élő mikroorganizmusok alakították ki a bíbor plakkokat, hiszen a Földön hasonló folyamatokért főként különféle moszatfajok felelősek.

A Perseverance kifinomult Mastcam-Z kamerája segítségével tudományos szemszögből vizsgálhatják a marsi sziklákat, ezáltal bepillantást nyerhetnek tudósok abba, pontosan milyen tulajdonságokkal bírnak.

A NASA geológusai abban bíznak, hogy a köveket végül visszahozhatják a Földre, ahol elemezni tudják majd, és végleges következtetéseket vonhatnak le a lila bevonat eredetéről, így az évtized végére kiderülhet az igazság.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Horror Zalaegerszegen: feldarabolta élettársát egy férfi

Újabb részletek láttak nyilvánosságot a zalaegerszegi gyilkosságról, melynek elkövetője egy 49 éves férfi.