Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,11 Ft
Euró
395,66 Ft
Font
462,32 Ft
Bitcoin
70,611 $

MOK: mostanra 15 ezren erősítették meg, hogy tagok akarnak maradni

Az orvosoknak még 24 napjuk van nyilatkozni, ám aki ezt nem teszi meg, az a határidő letelte után automatikusan törlődik a tagok közül.

Fotó: Unsplash
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismeretes, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kötelező tagságának megszüntetéséről szóló törvénymódosítást múlt hétfőn nyújtották be az Országgyűlésben, kedden el is fogadták, szerdán pedig kihirdették a törvényt.

Néhány nap alatt 12 ezren erősítették meg, hogy tagok akarnak maradni, ám ez a szám mostanra 15 ezerre emelkedett, s a MOK azt írta a közösségi oldalán, hogy ez azt jelenti, immár ennyien tartják fontosnak azt az értékközösséget, amit együtt alkotnak. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Ennek szellemében egy Szent-Györgyi Albert idézettel is maradásra buzdították az orvosokat: „Amikor egy világ összedől, a sors a lét vagy nemlét kérdését tárja a nemzet elé. Erre a kérdésre tisztán és világosan kell felelni. Akarunk-e élni s hogyan, milyen legyen az a világ, amelyet építeni akarunk? Kitérni a válasz elől vagy halogatni a feleletet nem lehet, mert ez egyértelmű volna az életről való lemondással”.

A 24.hu szerint a 15 ezres tagság azt jelenti, hogy egyetlen nap alatt 3 ezren nyilatkozták, hogy továbbra is maradnak a kamarában, amely a honlapján elindított egy visszaszámlálót, amely azt jelzi, mennyi idejük maradt még (24 nap) az orvosoknak a döntésre.

Az Infostart beszámolója alapján a MOK alelnöke a múlt héten azon a véleményen volt, hogy „egy 5-10 ezer fős erős, összetartó kamara is lehet ütőképes”, majd hozzátette, miszerint folytatni fogják az önként vállalt túlmunkaszerződések letétbe helyezését.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Horror Zalaegerszegen: feldarabolta élettársát egy férfi

Újabb részletek láttak nyilvánosságot a zalaegerszegi gyilkosságról, melynek elkövetője egy 49 éves férfi.