Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Minden eddiginél közelebb került Szoboszlai és a Liverpool a bajnoki címhez

Minden eddiginél közelebb került Szoboszlai és a Liverpool a bajnoki címhez

Minden eddiginél közelebb került Szoboszlai és a Liverpool a bajnoki címhez
Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország - Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. A végeredmény 1-1-es döntetlen. MTI/Kovács Tamás

Vasárnap már nyerniük sem feltétlenül szükséges a 20. bajnoki cím megszerzéséhez.

A Liverpool szurkolói lélegzetvisszafojtva figyelték az Arsenal szerda esti mérkőzését, amely akár történelmi jelentőségű is lehetett volna számukra, ugyanis az Ágyúsok veresége esetén matematikailag is bebiztosították volna 20. bajnoki címüket.

A cikk a videó után folytatódik

Az Emirates Stadionban azonban másként alakultak az események, miután a hazaiak már a mérkőzés harmadik percében megszereztték a vezetést, amikor Odegaard szabadrúgásából a korábbi Anderlecht-nevelés Kiwior fejjel talált a kapuba.

A Crystal Palace azonban hamar bizonyította, hogy nem véletlenül tartják számon a liga egyik legütőképesebb csapataként. Az 55 millió euróra becsült piaci értékű Eze irányításával a vendégek több ígéretes lehetőséget is kidolgoztak Kamada és Nketiah révén. Az egyenlítő találat végül magától Ezétől érkezett, aki egy pazar ollózással vette be a hazaiak kapuját. A Palace lendületben maradt, és kis híján a vezetést is megszerezte, ám Kiwior az utolsó pillanatban menteni tudott Nketiah előtt.

A félidő hajrájában mégis az Arsenal szerzett újabb gólt, miután a csatárként szerepeltetett Leandro Trossard remekül fordult le védőjéről, majd ballábas lövése Lacroix lábáról a hálóba pattant. A belga válogatott játékos ezzel már a nyolcadik Premier League-találatánál, összességében pedig a tizedik góljánál jár a szezonban.

Henderson, a Palace kapusa bravúros védéssel akadályozta meg Sakát a harmadik Arsenal-gól megszerzésében, majd az azt követő szögletből Trossard fejese az oldalhálóban kötött ki. Amikor már úgy tűnt, hogy a hazaiak magabiztosan őrzik előnyüket, Saliba súlyos hibáját kihasználva Mateta egy elegáns emeléssel egyenlített.

A hátralévő időben a Crystal Palace már nem tudott újabb találatot szerezni, így a Liverpool bajnoki ünneplése egyelőre várat magára. A Vörösök vasárnap a Tottenham ellen már egy ponttal is bebiztosíthatják első helyüket.