Mi történt a villámgyorsan felépített ideiglenes kórházakkal a járvány fészkében?

Nem mindennapi tettet hajtott végre Kína februárban, a koronavírus-járvány tombolásának kellős közepén: Vuhanban, a járvány akkori epicentrumában nagyon rövid idő alatt két járványkórházat is felhúztak, hogy kezelni és izolálni tudják a SARS-CoV-2 fertőzötteket.

Ezek a kétemeletes járványkórházak általában előregyártott szobákból és berendezésekből állnak, a médiában „instant kórházként” is emlegették őket. Az NPR azonban felvet egy nagyon fontos kérdést, ami a kórházak kapcsán teljes mértékben releváns: a járvány alábbhagyása, jóformán legyőzése óta mi történt az instant kórházakkal? Soron kívül Történelmi pillanat, Magyarországra érkezik Kína elnöke

Az ezerágyas Huoshenshan Kórház február 3-án nyitotta meg kapuit, majd öt nappal később az ezerötszáz ágyas Lieshenhshan Kórház is működőképessé vált. A kínai média jelentései szerint habár az utóbbi kórház sokkal lassabban telt meg, de végezetül mindkét kórház elérte a kapacitásának határait a pandémia tetőpontján.

A HMC Architects főtervezője, Raymond Pan, aki még az első SARS-járvány idején tervezett egy díjnyertes, izolációs kórházat, úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz megmondani, mi lehet az igazság a vuhani járványkórházak kapcsán, mivel a legtöbb információ, amivel rendelkezünk róla, a kínai média által sugárzott hír, ami nem minden esetben megbízható.

A szóban forgó két kórházzal együtt 40 olyan kórház volt Vuhanban, ahol a súlyosan beteg koronavírus-fertőzötteket kezeltek, ezen belül is legalább 16 ideiglenes kórház volt, példának okáért konditermeket, kiállító központokat, konferenciatermeket is átalakítottak, bár ez utóbbiaknál általában enyhe megbetegedésű fertőzötteket kezeltek.

A taktika látszólag működött, ugyanis márciusra már arról számoltak be a hatóságok, hogy legyőzték a járványt Vuhanban. Ennek hatására a 16 ideiglenes kórház leállt, míg a Huoshenshan és a Leishenshan tovább folytatta működését még egy hónapig. Az utolsó adag beteget április 15-ig átszállították „rendes kórházakba”, melyet követően leállt a két járványkórház is.

A kínai állami média jelentése szerint a Leishenshan körülbelül 2000 beteget kezelt két hónap leforgása alatt, és a kormány tisztviselői többször elmondták, hogy nem tervezik lebontani az intézményt, ugyanis egy második járványhullám esetében „bármikor reaktiválhatónak kell lennie”. A két járványkórház dolgozói visszatértek eredeti munkahelyükre, de bármikor mobilizálhatók.

Az, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a járvány után, egyelőre nehezen megjósolhat, de ha a 2003-as SARS-járvány során épített Xiaotangshan Kórház sorsából indulunk ki, akkor nem sok jó vár a vuhani kórházakra sem. Yanzhong Huang egészségügyi szakértő elmondása szerint a SARS-járvány idején felhúzott kórházat egyáltalán nem hosszú távra építették, legfeljebb három évet adtak neki, hogy ellássa az ideiglenes kórház funkcióját.

A járvány lecsengése után elhagyatottá vált, 2010-ben pedig a lebontásáról döntöttek. A helyzet viszont az, hogy teljesen nem pusztították el, hiszen 2020 januárjában megkezdték a renoválását a SARS-CoV-2 helyzetre tekintettel. Április végéig ugyanakkor ezt az ötletet is elvetették, viszont kérdéses, a 17 évnyi elhagyatottság után mekkora kárt okozott.

A természetes amortizálódás útjára lépő épületek ugyanis többek között környezetvédelmi problémákat vetnek fel, az épület szétesése során keletkező szennyeződések miatt. Felmerül annak a problémája is, hogy a keletkezett orvosi hulladék mennyiben szennyezte a környező ivó- és talajvizet, illetve magát a talajt, valamint mennyire sikerült sterilizálni a helyet.

A vuhani kórházak esetében ezt csak az idő fogja tudni eldönteni, de nem zárható ki a hasonló sors. Vuhan esetében a városi építkezési szempont sem elhanyagolható, ugyanis stratégiailag rendkívül fontos helyekre húzták fel őket, így ha hagyják lepusztulni, hatalmas építkezési lehetőséget szalasztanak el a hatóságok azzal, hogy a kórházak hosszú ideig foglalják a helyet.

Ami lehetőségként még felmerülhet, hogy az ideiglenes kórházakat valamilyen hosszú távú épületté formálják át, például rehabilitációs központtá, de akár múzeummá is. Ennek kapcsán a gond az lehet, hogy vajon mennyire masszívak az épületek ahhoz, hogy a több évtizedes használatot is kibírják.