Mi kell ahhoz, hogy egy koronavírus-pandémiához hasonló járványt teljesen eltüntethessünk a Földről?

A virális és bakteriális fertőzések teljes kiirtása lényegében az egészségügyi hatóságok Szent Grálja lehet, azonban ennek megvalósítása cseppet sem egyszerű feladat, bármennyire is fejlett a modern orvostudomány.

Az Egészségügyi Világszervezet mindezidáig összesen két fertőzést tart nyilván, amelyet teljesen elpusztítottak bolygónk felszínéről: az egyik a Variola vírus (VARV) okozta fekete himlő, a másik pedig a rinderpest vírus (RPV) támadása következtében fellépő keleti marhavész. Soron kívül Változékony idő vár ránk pénteken, havas esőre is van kilátás

A fekete himlő egy ősi betegség, amely az emberiség történelme során mintegy 300-500 millió áldozatot követelt. A keleti marhavész leginkább a vadállatokat érintette, a 18-20. század között azonban a házi tenyésztésű szarvasmarha-állományt is jelentősen megtizedelte, viszont egy nemzetközi programnak köszönhetően mára már eltűnt.

A Thomas Aiden Cockburn által felállított definíció szerint ahhoz, hogy megsemmisített vírusnak minősíthessenek egy kórokozót az kell, hogy a fertőzést okozó patogént maradéktalanul elpusztítsák, eszerint viszont még a fekete himlőt és a keleti marhavészt sem tekinthetjük kiirtott betegségnek, mivel mind a VARV, mind az RPV vírusrészecskéit megőrizték különböző intézményekben és laboratóriumokban.

A manapság is használatos másik definíció szerint, melyet a WHO határozott meg, a permanens semlegesítéshez világméretű, erre a célra hozott döntések nyomán kell nullára csökkenteni az esetek számát. A legutóbbi feketehimlő-járvány 1977-ben tört ki Szomáliában, a keleti marhavész pedig Kenyában bukkant fel utoljára még 2001-ben.

Azóta a hatóságok mindent megtettek azért, hogy visszaszorítsák a szóban forgó kórokozók terjedését, így a fekete himlőt 1980-ban, míg a keleti marhavészt 2011-ben megsemmisítettnek minősítették.

Egy harmadik meghatározás szerint, melyet a WHO és a Chan Zuckerberg Biohub is alkalmaz, egy kórokozó kiirtásához nem szükséges a permanens globális esetszámokat nullára csökkenteni, helyette elég az adott földrajzi térségben előforduló fertőzéseket megszüntetni. Erre tökéletes példa lehet a kolera perui eliminációja annak ellenére, hogy a kórokozó Vibrio cholera a mai napig fellelhető a világ bármely térségében.

Ahhoz, hogy pontosan meg lehessen célozni egy kórokozó elpusztítását, a mikrobiológusok és a járványügyi szakemberek négy fontos tényezőt állapítottak meg, amelyeket figyelembe véve képesek lehetnek a fertőzések eltüntetésére.

1. Könnyen felismerhető és diagnosztizálható-e a betegség?

A különféle betegségeket egyértelműen a rá jellemző klasszikus tünetek vizsgálatával lehet egyéni és közösségi szinten megállapítani. A fekete himlő megsemmisítése leginkább azért lehetett ennyire hatékony, mivel a VARV-fertőzés jellegzetes fekélyekkel és kiütésekkel járt – ezen szimptómák nyomon követésével az epidemiológusok könnyen elejét tudták venni a vírus továbbterjedésének.

Egy másik jó példa a járványos gyermekbénulást okozó poliovírus (PV), ami gyors lefolyású paralízist és mozgásképtelenséget okozott az érintetteknél, így a fertőzött személyek aktív biomarkerként való felhasználásával könnyedén megállíthatták a kórokozó közösségi terjedését.

Minél nehezebb elkülöníteni egy betegség tüneteit, illetve ezek minél szofisztikáltabbak, annál körülményesebb megszüntetni a fertőzés elburjánzását. Ha a maláriát vesszük, akkor jól látszik, hogy azért fuccsoltak be sorra az 1950-es években indított megsemmisítési kampányok, mivel kevés parazitológus szakembert vetettek be, így nem tudták diagnosztizálni időben a betegeket.

2. Van-e emberi vírusvektora a betegségnek?

A betegségeket okozó patogének gyakran több fajhoz tartozó egyedet is képesek megfertőzni, vagyis átlépik az úgynevezett filogenetikai határokat. Ezekben az esetekben a vírus mindig keres magának egy gazdafajt, melyek szervezetében átvészelheti a viszontagságosabb körülményeket.

Elég csak a SARS-CoV vírus okozta SARS-ra gondolni, ami bár képes megfertőzni az embereket, valójában denevérektől származik. Habár sikeresen visszaszorították a SARS humán terjedését, az állatvilágban még mindig jelen van a kórokozó, így nem lehet kijelenteni, hogy eltűnt volna a Föld színéről.

Más patogének különféle fajokat kizárólag vektorként, vagyis terjesztőként használnak fel, ami azt jelenti, hogy semmilyen tüneteket nem váltanak ki náluk, csupán azon fajhoz tartozó egyedek szenvedhetnek a szimptómáktól, amelyeket az adott kórokozó valójában megcélzott.

Több ízeltlábú is jelentős vírusvektornak számít. Példának okáért érdemes kiemelni a dengue-lázért felelős DENV flavivírust, ami szúnyogok által terjed, és bár az emberi populációban folyamatosan elpusztítják a patogént, időről időre újból felbukkan, ugyanis vektorként képes túlélni.

Mivel a fekete himlő kórokozója kizárólag embereket tudott megtámadni, ezért megsemmisítés szempontjából tökéletes célpontnak bizonyult. Az emberről emberre történő terjedést vakcinákkal sikeresen meg lehet fékezni, így nem véletlen, hogy a gyermekbénulásért felelős poliovírust 193 országban a kötelező védőoltásoknak hála szintén végleg semlegesítették.

Ezzel szemben a sárgalázat okozó YFV vírus sajnos felerősödött. Bár Nigériában 1996-ra a vakcinációs programnak köszönhetően nullára zuhant vissza az esetek száma, 2017 óta szezonális járványok alakulnak ki, mivel nehezen tudják kiirtani a vírus fő vektorait, melyek általában különféle szúnyogfajok.

3. Földrajzilag korlátozott-e a fertőzés?

Igaz, hogy védőoltásokkal szinte lenullázták az előfordulási esetszámokat, azonban a gyermekbénulás, a malária, a rubeóla és a kanyaró még rengeteg országban jelen van – az viszont jó hír, hogy a megsemmisítéshez közel álló betegségek egyre inkább limitálva vannak földrajzi szinten.

Mindez azt jelenti, hogy közösségi, politikai és gazdasági változtatások nélkül túlléphetnek a fertőzésen azon régiók, ahol nulla esetet azonosítottak, miközben a többi térségben elindíthatják a vakcinációs kampányokat.

A védőoltásokat ezáltal célzottan lehet alkalmazni azokon a helyeken, ahol a kórokozó terjedésének intenzitása még nem érte el az elfogadható szinteket. Olyan fertőzések, mint például a guineaféreg-betegség vagy a frambőzia soha nem tudott széles körben elterjedni, mivel a WHO a helyi hatóságokkal együtt célzott vakcinációs programot hozott létre, amellyel kihalás szélére kényszerítették a patogéneket.

4. Van-e ellene vakcina, illetve van-e más alternatíva a fertőzés terjedésének megakadályozására?

A vakcinák rengeteg életet mentettek meg, nem beszélve arról, hány embernél előzték meg a szükségtelen szenvedéseket. A fekete himlő és keleti marhavész elpusztítása főként az oltáskampányok stratégiájára támaszkodott, ebből kifolyólag a védőoltás elengedhetetlen kelléke kellene, hogy legyen a megelőzésnek – vagy mégsem?

A dracunculiasis, vagyis a guineaféreg-betegséget a Dracunculus medinensis nevű féreg lárvái okozzák, amelyek a szennyezett vizekben élnek. A fertőzés után hosszú évekkel a páciens végtagjain elviselhetetlen fájdalmakkal járó kiütések és léziók keletkezhetnek. Csak úgy tudnak enyhíteni a tüneteiken, ha vízbe helyezik ezeket a hólyagokat, mivel a bennük kifejlődött férgek ezáltal ki tudnak mászni természetes élőhelyükre.

Habár a dracunculiasis ellen nem létezik védőoltás, mégis a közeljövőben véglegesen megsemmisíthetik, ehhez pedig nem kell más, mint megtisztítani az érintett vizeket. A Carter Center az UNICEF közreműködésében vízszűrő rendszereket hoztak létre, így féreglárva-mentes ivóvizet biztosíthatnak a fertőzésnek kitett közösségek számára.

Amíg 1986-ban még 3,5 millióan fertőződtek meg dracunculiasisszal, addig 2019-ben a kampánynak hála mindössze 53 esetet regisztráltak a hatóságok. Ha a guineaféreg-betegséget sikerül teljesen kiirtani, ez lesz a valaha volt első fertőzés a világon, amit vakcina nélkül eltüntettek.

Ahhoz, hogy egy fertőzést – legyen szó akár a koronavírusról – sikeresen megsemmisíthessenek, nemcsak óriási tudományos, hanem politikai, gazdasági és szociális erőfeszítéseket is meg kell tenni, másként lehetetlen csökkenteni a veszélyeket.

Ha nincs politikai támogatás, az egészségügyi kampányok csődbe fulladhatnak, gazdasági hozzájárulás nélkül pedig képtelenség megvalósítani a szükséges források mobilizációját – egyszóval létfontosságú összehangolni az eltérő szakterületeket.