Merkely Béla szerint kimagasló a magyar betegellátás
A professzor úgy látja, hogy „a magyar egészségügy európai viszonylatban abszolút versenyképes”.
„Semmivel nem rosszabb ma orvosnak lenni Magyarországon, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Sőt” – jelentette ki a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszékének tanszékvezetője, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kardiológiai Tagozat elnöke, a Semmelweis Egyetem rektora. Szerinte egy pályaválasztás előtt álló fiatalnak azért érdemes ezt a hivatást választani, mert rengeteg a lehetőség, a gyógyítás fejlett technológiai szinten zajlik, a legújabb és legjobb módszerek, eszközök rendelkezésre állnak.
Rektorként igazán elégedett: mint mondta, náluk bevált a modellváltás, a Semmelweis Egyetemnek még nagyobb is lett az autonómiája. Elképzelhetetlennek tartja, hogy ne nyerjék meg az Erasmus-pert, hiszen náluk se most, se korábban nem volt politikus a kuratóriumban, az autonómia erősödött, az akadémiai függetlenség maximális, egyetlen nyugat-európai ország nem tud jobb és szabadabb lehetőséget nyújtani. Továbbá úgy látja, az egészségügy helyzete nem rosszabb, mint Nyugat-Európában, szerinte az ő egyetemükön még jobb is.
„Kifejezetten felkészült orvosi és szakdolgozói háttér áll rendelkezésre idehaza, kimagasló a betegellátás színvonala. (…) A magyar egészségügy európai viszonylatban abszolút versenyképes” – emelte ki a professzor. Míg az alulfinanszírozottságról, szakemberhiányról azt mondta: a GDP-arányos költés tekintetében kimagaslóan jó a magyar egészségügy teljesítőképessége, bizonyos területeken Nyugat-Európa egyes országaiban még nagyobb probléma a szakdolgozók hiánya, mint nálunk. Idehaza az orvoselvándorlást a bérek rendezésével sikerült megállítani.
Ugyanakkor arra utalt: van abban igazság, hogy a hálapénz kivezetése után néhány területen csökkent az orvosok motivációja. „Olyan területen lehet gond, ahol magánellátás is folyik, mint az ortopédia, a nőgyógyászat, a szemészet. Fejlesztésekkel azonban ez is orvosolható, például olyan modern eszközrendszert biztosítunk, amilyen a magánellátóknál nincs” – magyarázta Merkely Béla a Mandinernek nyilatkozva, melyből a 24.hu szemlézett.
Elmondása szerint náluk néhány szakmában figyelembe tudják venni a teljesítményt a fizetésnél, az oktatásnál, kutatásnál teljesítményskála alapján adják a fizetést. Bár a teljesítményalapú bérezést ellenezte a Magyar Orvosi Kamara, és a mérés komplex és valóban nehéz feladat, de ő jónak tartaná, ha a következő orvosi béremelésnél beépítenék – fogalmazott Merkely Béla.
Korábban arra is kitértünk, hogy feljelentést tesz Magyar Péterék ellen Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki arra számít, hogy a Tisza Párt elnöke és Dr. Kulja András a mentelmi jogaik mögé bújnak. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy egy esetleges új világjárványra készülnek: vakcina 100 nap alatt.