Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Még több új játékbejelentést tehet a Microsoft 2021-ben

Még több új játékbejelentést tehet a Microsoft 2021-ben

Még több új játékbejelentést tehet a Microsoft 2021-ben
Microsoft

Az Xbox programmenedzsmentjének igazgatója, Jason Ronald az egyik podcastben arról beszélt, hogy megannyi újdonság érkezhet még Series X-re és Xbox One-ra, ugyanis elmondása szerint altatták a konkurenciát.

Ami az Xbox 2021-es felhozatalát illeti, lenne min javítaniuk a redmondiaknak, hiszen a next-gen konzol tavalyi rajtja után egyetlen exkluzív címmel sem sikerül előrukkolniuk, és kizárólag a Halo Infinte-ről lehet tudni, hogy valamikor idén jelenhet meg.

A cikk a videó után folytatódik

Az Iron Lords Podcast legutóbbi streamjében az Xbox egyik vezérét, Jason Ronaldot faggatták ki arról, milyen tervekkel vágnak neki az idei évnek. Amikor Ronaldot a Dolby Vision audiófunkciók beépítéséről kérdezték, rátértek arra is, hogy miként alkalmazhatják a megoldást az eddig még be sem jelentett játékok esetében.

„Rengeteg belsős információval rendelkezem, ezért rendkívül izgatott vagyok, mit hozhat számunkra ez az év. Egyáltalán nem hullott még le a lepel az összes game-ről, melyeket piacra tervezünk dobni” – jegyezte meg a szakember.

Ronald kijelentései sokunk számára meglepetésként hathatnak, hiszen a Halo Infinite-en kívül valójában semmilyen új cím érkezését nem vártuk 2021-ben, azonban a Bethesda Microsoft általi bekebelezésével elképzelhető, hogy a régóta fejlesztés alatt álló Starfield végül a gamerek kezébe kerülhet.

A legutóbbi szivárogtatások alapján sokan azt is biztosra veszik, hogy a Bethesda soron következő eseményén akár az Elden Rings-ről is megtudhatunk fontos részleteket, ám erre azért még ne vegyünk mérget.

Az Xbox másik fejese, Aaron Greenberg hovatovább határozottan cáfolta a híreszteléseket és szóbeszédeket, elmondása szerint ugyanis semmiféle online eventtel nem készülnek sem a Bethesdánál, sem a Microsoftnál, bár könnyen lehet, csak figyelemelterelésről van szó a menedzser részéről.