Lukasenka felháborodott, amiért nem ismerik el elnöknek, szankciók várnak rá

not image

Nagy Noel

2020. szeptember 24. - 20:57

Az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada már pénteken súlyos szankciókat vethet ki Fehéroroszországra Aljakszandr Lukasenka elnök feltételezett választási csalása miatt, akit egyébként kifejezett sérelemként ért, hogy nem ismerik el legitim elnöknek.

Az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada már pénteken súlyos szankciókat vethet ki Fehéroroszországra Aljakszandr Lukasenka elnök feltételezett választási csalása miatt, akit egyébként kifejezett sérelemként ért, hogy nem ismerik el legitim elnöknek.

A keddi nap folyamán tartották Lukasenka elnökké való ismételt beiktatását, azonban a nemzetközi közösség továbbra sem ismeri el, hogy tiszta és jogszerű választásokon nyerte el az emberek bizalmát. A lakosságban is elült a gyanú, ugyanis Szvetlana Tihanovszkaja ellenzéki jelölt népszerűsége ellenére Lukasenka 80 százalékos győzelmet aratott.

Nem csak a tüntető belaruszok, hanem számos ország is jelezte, hogy illegitimnek tartja Lukasenka elnökségét. Kedden az Európai Unió fogalmazott úgy, hogy az autoriter elnököt „mindenféle demokratikus legitimitás nélkül” iktatták be, és megerősítették, hogy felülvizsgálják a jelenleg Minszkkel ápolt kereskedelmi és politikai kapcsolatokat.

Szerdán az Egyesült Államok fogalmazott úgy, hogy választási csalás történt és nem hajlandók elismerni Lukasenkát elnöknek, amelyhez csatlakozott Németország és több európai kormány is, illetve Lengyelország és Litvánia már a kezdetekben ezen az állásponton volt. Lukasenka viszont a beiktatáson eszközölt beszédében jelezte, mennyire érdeklik ezen vélemények.

„Azt ordibálják, hogy nem ismernek el minket. Soha nem kértünk senkitől, hogy elismerjék vagy ne ismerjék el a választásainkat, vagy elismerjék az újraválasztott elnök legitimitását. A legfontosabb, hogy a választások a mi alkotmányunknak megfeleljenek. Ha látnak ellentmondások, hagyjuk nekik, hogy panaszkodjanak”

idézte az AFP Lukasenkát.

A Reuters pedig arról ír, hogy hozzájuk közel álló négy forrás megerősítette, már pénteken szankciókat vezethetnek be az ország ellen a legitimitási problémák miatt. A források úgy fogalmaztak, hogy az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada vetheti ki a szankciókat, ám ez valamelyest csúszhat a három ország közötti koordinációs gondok miatt.

Az országot már 26 éve vasmarokkal irányító vezető ellen egyébként már az augusztus 9-i választások óta folyamatosan zajlanak a több ezer fős tüntetések, melyre különös rendőri brutalitással válaszoltak. Nem egy beszámoló szólt már arról, hogy megverték, megkínozták, sőt titokban meg is öltek egyes demonstrálókat.

Már több, mint 12 000 tüntetőt vettek őrizetbe a demonstrációk kezdete óta, azonban ez továbbra sem töri meg az elégedetlenek kedvét, még a Lukasenka bázisának számító, alacsony bevételű munkásosztály is sztrájkba lépett a fehérorosz népet fojtogató elnyomás ellen. A tüntetések leverésére Lukasenka még Vlagyimir Putyintól is segítséget kért, aki biztosította támogatásáról.