Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elmondta a véleményét az Arsenal kapusa Szoboszlai óriási góljáról, amit nem tudott védeni

Elmondta a véleményét az Arsenal kapusa Szoboszlai óriási góljáról, amit nem tudott védeni

Elmondta a véleményét az Arsenal kapusa Szoboszlai óriási góljáról, amit nem tudott védeni
Shutterstock

Az Arsenal kapusa, David Raya is mondott pár szót Szoboszlai Dominik nagy góljáról.

A Premier League 2025/26-os idényének harmadik fordulójában az Anfield közönsége szemtanúja lehetett egy olyan pillanatnak, amiről még hosszú ideig fognak beszélni. Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott középpályása a 83. percben, mintegy 27-30 méterről elvégzett szabadrúgásból védhetetlen gólt lőtt az Arsenal kapujába. A találat nemcsak a mérkőzés egyetlen gólja volt, hanem a győzelmet is jelentette a címvédő „Vörösöknek” a bajnoki rivális ellen.

A cikk a videó után folytatódik

A mérkőzés nagy részében Mikel Arteta együttese irányította a játékot, ám hiába birtokolták többet a labdát, nem tudtak igazán veszélyes helyzeteket kialakítani. A Liverpool nehezen talált rést az Arsenal szervezett védelmén, és úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárulhat. Ekkor érkezett Szoboszlai, aki egy tökéletesen eltalált, erőteljes lövéssel a jobb felső sarokba bombázta a labdát, esélyt sem adva David Rayának.

A találatot a nemzetközi sajtó azonnal a Premier League történetének egyik legszebb szabadrúgásgóljaként emlegette, és többen párhuzamot vontak Cristiano Ronaldo 2008-as, Portsmouth elleni legendás találatával. A magyar játékos ezzel a góllal nemcsak három pontot szerzett csapatának, hanem a Liverpoolt a tabella élére is repítette.

Rayának még szoknia kell az új labdát

A győzelem azt jelenti, hogy három forduló után a Liverpool az egyetlen csapat a bajnokságban, amely hibátlan mérleggel áll, megelőzve a második helyen lévő Chelsea-t a válogatott szünet előtt. A Szoboszlai által szerzett gól nemcsak a forduló, hanem az idény egyik legemlékezetesebb pillanata lett, és újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar középpályás kulcsszereplője Arne Slot csapatának.

David Raya, az Arsenal kapusa a Szoboszlai által szerzett gólról és az új Premier League-labdáról beszélt. „Még nem néztem vissza [a gólt]. Csalódott vagyok, hogy nem tudtam védeni, mint minden kapott gólnál. Szerintem elképesztő lövés volt. Emlékszem, hogy a labda sokat mozgott, és elfelé mozgott tőlem. Remélhetőleg a következőt meg tudom fogni” – mondta Raya a Sky Sports-nak.

A spanyol hálóőr szerint a lövés különösen nehéz volt az új labdával: „Nagyon jó lövés volt, főleg az új labdákkal és mindennel együtt. Még alkalmazkodnunk kell. Elfelé mozgott tőlem, így nehezebb volt felmérni és védeni.”

A Puma által gyártott új labdáról így nyilatkozott: „Más, mint a Nike-labda, így alkalmazkodnunk kell hozzá. A tapadása más, a rúgása szintén. Csak alkalmazkodnunk kell, miután sok éven át a Nike-labdával játszottunk. Ez mindenkinek ugyanaz.”