Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

7 tanács az Alzheimer-kór megelőzéséhez

7 tanács az Alzheimer-kór megelőzéséhez

Szakemberek szerint hét olyan szokás, szabály és tényező van, amelyek egyértelműen csökkentik az Alzheimer-kór és a demencia rizikóját. Azt is elárulták, melyek ezek.

Miért nem tudjuk betartani az újévi fogadalmakat?

Miért nem tudjuk betartani az újévi fogadalmakat?

Az újévi fogadalmakat a legritkább esetben sikerül tartani, egyes vizsgálatok alapján 90 százalékukat néhány hónapon belül fel is adják.

Döbbenetes dolgok derültek ki egyes konditermi súlyzókról

Döbbenetes dolgok derültek ki egyes konditermi súlyzókról

Egy kutatás arra a megállapításra jutott, hogy az edzőtermi súlyzók 362-szer koszosabbak, mint a WC-ülőke.

Ezzel a módszerrel hamar álomba merülhetünk

Ezzel a módszerrel hamar álomba merülhetünk

Ha az ágyban fekve azt tapasztaljuk, hogy már megint nem sikerül az elalvás, ez a módszer talán segíthet.

Nagy változásokat hozhat a szilveszter, nem árt odafigyelni

Nagy változásokat hozhat a szilveszter, nem árt odafigyelni

Három csillagjegyet illetően nem árt óvatosnak lenni, ugyanis társaságuk komoly kihívásokat tartogathat, ami akár a jövőre is hatással lehet.

Innen tudhatjuk, a karácsonyi szorongás tüneteit tapasztaljuk-e magunkon

Innen tudhatjuk, a karácsonyi szorongás tüneteit tapasztaljuk-e magunkon

Miért alakul ki a karácsonyi szorongás? Tudunk tenni ellene? Szerencsére van megoldás, csak némi előre tervezést igényel, illetve azt, hogy tudatosítsuk: semmi nem éri meg a túlhajszoltságot.

A karácsonyi énidő fontosabb a mentális egészségünk szempontjából, mint gondolnánk

A karácsonyi énidő fontosabb a mentális egészségünk szempontjából, mint gondolnánk

Az ünnepek alatt is figyeljünk arra, hogy legyen időnk feltöltődni.

Számukra hozhat némi anyagi nehézséget a december

Számukra hozhat némi anyagi nehézséget a december

Egyes csillagjegyeket kissé megviselhet majd anyagi szempontból a december, de nem kell búslakodni, van jó hír is.

Kutatás bizonyítja, meglepő hatása lehet a rendszeres tojásfogyasztásnak

Kutatás bizonyítja, meglepő hatása lehet a rendszeres tojásfogyasztásnak

Bár ebben az állati élelmiszerben sok a koleszterin, a kutatók úgy vélik, egyáltalán nem egészségtelen, sőt: rendszeres fogyasztásának kifejezetten jó hatása lehet egy új tanulmány szerint.

Mit együnk és mit ne, ha elkerülnénk az őszi betegségeket? Ezt mondja a szakértő

Mit együnk és mit ne, ha elkerülnénk az őszi betegségeket? Ezt mondja a szakértő

Egy dietetikus elárulta, melyek azok az élelmiszerek, amelyeket érdemes előnyben részesíteni vagy elkerülni, ha a cél az, hogy ősszel és télen is csúcsformában legyen az immunrendszerünk.