Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
60,942 $

Lezárult a nyomozás, jogos védelmi helyzetben lőtték le az Újpesten rendőrökre támadót

Az ügyészség befejezte a nyomozást abban az ügyben, amiben egy ember meghalt, a támadó, aki akár két rendőrrel is végezhetett volna.

Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, a késelő büntethetősége pedig a halála miatt megszűnt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Keresztes Imre a közleményében felidézte: az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott eljárást. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Az eljárás előzménye, hogy tavaly december 24-én reggel 6 óra körül az egyszerre több bódító szer hatása alatt álló 35 éves férfi – ismeretlen okból – megjelent az újpesti társasház lépcsőházában, ahol több emeleten is artikulálatlanul hangoskodott, és a lépcsőkorlátot, valamint a bejárati ajtókat ütötte és nagy erővel rugdosta.

A kiérkező járőrök a zavartan viselkedő, náluk megközelítőleg 20 centiméterrel magasabb, 25-30 kilogrammal nehezebb férfit – mivel felszólításaiknak nem tett eleget – meg akarták bilincselni, azonban az elkövető váratlanul rájuk támadt.

Még mindig nem került elő a 17 éves győri fiú: aki tud, segítsen!

A férfi ellökte a rendőröket és hirtelen egy 15 centiméter pengehosszúságú, bajonettszerű kést vett elő, azzal többször megszúrta a térdelő helyzetben lévő rendőr fejét, vállát, hasát és mellkasát azért, hogy megölje. Ekkor a járőrtárs rendőrnő elővette a szolgálati maroklőfegyverét, és azért, hogy megakadályozza a további támadást, több lövést adott le először az elkövető végtagjai irányába, majd a testére.

A férfi ezt követően a hátráló rendőrnő felé indult, szintén azért, hogy végezzen vele, a falnak lökte és nyakon akarta szúrni. A rendőrnő összesen 11 lövést adott le – 9 lőtt sérülést okozva -, amelyek közül csak az utolsó kettő, az elkövető mellkasa irányába leadottak hárították el a támadást – írta közleményében a főügyész.

A parancsnoki kivizsgálás szerint az elkövetővel szemben alkalmazott testi kényszer és a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt – szögezte le Keresztes Imre. Hozzátette: a nyomozás azt is megállapította, hogy a rendőrök végig, az első támadást követő intézkedés során jogos védelmi helyzetben voltak, a saját, illetve a társuk életét mentették, erre tekintettel felelősségük az ügyben kizárható.

A főügyész megjegyezte: ha az elkövető életben marad, büntetőjogi felelősség terhelte volna amiatt, hogy a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket meg akarta ölni, büntethetősége az elkövetést követően azonnal bekövetkezett halála miatt azonban megszűnt.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.