Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Közel három év börtönbüntetést kapott a buszsofőrt bántalmazó férfi Borsodban

Közel három év börtönbüntetést kapott a buszsofőrt bántalmazó férfi Borsodban

Közel három év börtönbüntetést kapott a buszsofőrt bántalmazó férfi Borsodban
Shutterstock

Közel három évig rács mögött lesz.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűncselekménye miatt nem jogerősen 2 év 10 hónap szabadságvesztésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélt a Miskolci Járásbíróság egy férfit, aki bántalmazott egy buszsofőrt – tájékoztatta kedden a Miskolci Törvényszék az MTI-t.

Majoros Tünde sajtószóvivő közölte, hogy a bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023 júliusában, Miskolcon a Búza téri autóbusz-állomáson trágár szavakkal szidalmazni és fenyegetni kezdett egy buszsofőrt.

Ezt követően a jármű lépcsőjén álló sofőrt lerántotta, több alkalommal ököllel arcon ütötte, majd a földre került sértettet többször hátba is rúgta. Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ítélet során súlyosító körülményként értékelték a testi sértéses esetek számának emelkedését, az elkövetés módját – mivel a férfi indulatait nem fékezve, kitartóan bántalmazta áldozatát –, és azt, hogy a bűncselekményt a büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Enyhítő tényezőként vették figyelembe, hogy a vádlott büntetlen előéletű, kiskorú gyermeket nevel, valamint azt is, hogy az elkövetés óta csaknem két év telt el.