Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,47 Ft
Euró
394,36 Ft
Font
459,48 Ft
Bitcoin
64,551 $

Csakis kötelező oltással lehet megállítani a koronavírus-járványt

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy gondolja, átoltottságban elértük a felső küszöbértéket, így más eszközökkel kellene hatni az emberekre, hogy felvegyék a vakcinát.

MTI/Komka Péter
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Parragh László a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján elmondta, az előttünk álló kihívás az, hogy le kell bontanunk olyan dogmákat, amelyeket a rendszerváltás óta cipelünk magunkkal, miközben a világ túllépett már rajtuk.

Az elmúlt időszak eredményeit arra tudtuk alapozni, hogy a kormány, a kamara és a nemzeti bank is együttműködött. Parragh szerint a koronavírus egy figyelmeztetés volt a világ, az emberiség számára – írta a Portfolio hírportál. Soron kívül Mezőgazdasági gépbe szorult egy világháborús gránát Borsod megyében

Kiemelte, ma is monszun, viharok, erdőtüzek, természeti katasztrófák vannak szerte a világban, vagyis rengeteg a kihívás, amire nem találtuk még meg a választ – mondta, egyúttal hozzátette, szerinte az állam túlzott szerepvállalása a gazdaságirányításban hiba, de az erről való teljes lemondás legalább akkora hiba, meg kell találni az egyensúlyt, ebben a cselekvőképesség rendkívül fontos tényező.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy gondolja, a koronavírus leküzdéséhez kötelező oltásra lenne szükség. Nem azoknak a védelme érdekében, akik nem akarják felvenni az oltást, hanem a teljes társadalom és a gyermekeink védelmében.

Nem tudjuk, hogy lesz-e újabb járványhullám, nem tudjuk, hogy a szomszédjaink hogyan fogják kezelni ezt, és azt sem, hogy a több százezer Horvátországban nyaraló magyar mit hoz haza – magyarázta.

A szakember úgy gondolja, átoltottságban elértük a plafont, amit a most alkalmazott eszközökkel el tudtunk érni, ezért új eszközöket kell használnunk az oltottság növelése érdekében.

Parragh szerint a vírusválság rámutatott, hogy ember nem mindenható, hanem kiszolgáltatott. Kell saját vakcina, gyógyszer, egészségügyi ellátó képesség, mert ha baj van, akkor mindent elvisznek ebből az országból.