Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Mindössze három év maradt az emberiségnek erre, drámai figyelmeztetést adtak ki a kutatók

Mindössze három év maradt az emberiségnek erre, drámai figyelmeztetést adtak ki a kutatók

Mindössze három év maradt az emberiségnek erre, drámai figyelmeztetést adtak ki a kutatók
Shutterstock

A világ vezető klímakutatói szerint három éven belül átlépheti a Föld a kritikus 1,5 fokos felmelegedési határt.

A világ több mint 60 vezető klímakutatója szerint a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátási szint mellett a Föld három éven belül átlépheti a szimbolikus 1,5 Celsius-fokos felmelegedési határt. A szakemberek legfrissebb értékelése alapján a helyzet rendkívül aggasztó. Közel 200 ország írta alá 2015-ben azt a megállapodást, amelyben vállalták, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fok alatt tartják a 19. század végi szinthez képest, elkerülve ezzel az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit.

Piers Forster professzor, a Leeds-i Egyetem Priestley Klímakutató Központjának igazgatója és a tanulmány vezető szerzője ugyanakkor nyilatkozatában kiemelte, hogy példátlan változásoknak lehetünk tanúi. „Folyamatosan gyorsuló globális felmelegedést és emelkedő tengerszintet tapasztalunk, amelyek közvetlenül összefüggnek a rendkívül magas szén-dioxid-kibocsátással” – mondta.

A 2020-as évek eleje

A 2020-as évek elején a tudósok még úgy becsülték, hogy az emberiség további 500 milliárd tonna szén-dioxidot bocsáthat ki ahhoz, hogy 50 százalék eséllyel 1,5 fok alatt tartsuk a felmelegedést. 2025 elejére azonban ez az úgynevezett „szénköltségvetés” 130 milliárd tonnára zsugorodott az új kutatás szerint.

Az emberi tevékenység okozta felmelegedés tavaly már elérte az 1,36 Celsius-fokot az iparosodás előtti szinthez képest, a jelenlegi melegedési ütem pedig évtizedenként körülbelül 0,27 fok, ami jelentősen meghaladja a geológiai rekordokból ismert bármely korábbi adatot.

A tanulmány szerint az elmúlt évtizedben a Föld energiaegyensúlyának változása több mint kétszerese volt az 1970-es és 1980-as években mértnek, és 25 százalékkal magasabb, mint a 2000-es évek végén és a 2010-es években. Dr. Matthew Palmer, a brit Meteorológiai Hivatal munkatársa szerint ez rendkívül aggasztó adat ilyen rövid időtartamra vetítve.

A többletenergia 90 százalékát az óceánok nyelik el, ami nem csak a tengeri élővilágot veszélyezteti, de a tengerszint emelkedéséhez is hozzájárul, amit jól jelez, hogy a globális tengerszint-emelkedés üteme megduplázódott az 1990-es évek óta, ami világszerte emberek millióit fenyegeti a part menti területeken.

A szakértők szerint bár a tiszta technológiák bevezetésével a szén-dioxid-kibocsátás növekedési üteme lassulni látszik, a gyors és szigorú kibocsátáscsökkentés most fontosabb, mint valaha, ugyanis a következő évtizedben végrehajtott emissziócsökkentés kulcsfontosságú lehet a felmelegedés ütemének alakulásában.