Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, hogyan érettségizhetnek azok, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt visszaléptek

Kiderült, hogyan érettségizhetnek azok, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt visszaléptek

Kiderült, hogyan érettségizhetnek azok, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt visszaléptek
MTI/Varga György

Nem kell bepótolniuk az érettségit azoknak, akik tavasszal úgy döntöttek, elhalasztják az érettségi vizsgájukat, hiszen aki még most ősszel is tart a fertőzéstől, az 2021 májusában ugyanúgy próbálkozhat.

A cikk a videó után folytatódik

A két hét múlva esedékes érettségi vizsgákat az előre tervezett menetrend szerint kívánják lebonyolítani, melynek értelmében legfeljebb tízen lehetnek egy teremben, miközben a dolgozatokat is pihentetni fogják – olvasható a Magyar Nemzet pénteki cikkében.

Meg fogják tartani a szóbeli vizsgákat is, azonban a szervezőknek minden helyen biztosítaniuk kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, illetve meg kell akadályozniuk a csoportosulások kialakulását.

A vizsgák alatt ajánlott a maszkviselés, de nem tették kötelező érvényűvé, a diákokat viszont másfél méteres távolságba kell ültetni egymástól. Az írásbeli feladatlapjait a felbontás előtt 24 órára le kell zárni, a dolgozatokat védőkesztyűben fogják kiosztani az oktatók és a felügyelők.

A feladatlapokat beszedés után elzárják, egy napig pihentetik, még mielőtt kijavítanák. Hogy a tanároknak ne kelljen tapogatniuk a papírlapokat, az Oktatási Hivatal javasolja, hogy elektronikus úton történjen az ellenőrzés.

Aki hatósági karanténban van, illetve ha belépéskor kiderül, lázas, azt hazaküldik és nem vehet részt az érettségi vizsgán. Ha valaki nem jelenik meg, még nem veszíti el automatikusan az ingyenes érettségi lehetőségét, ugyanis a 2020/2021. tanév bármely félévében még pótolható a vizsga.

Az őszi érettségik egyébként hivatalosan október 16-tól november 27-ig tartanak.