Kannabisz: kutatás bizonyítja, erre az agyi funkcióra nagyon rosszul hat
Komoly hatása lehet a hosszútávú kannabiszfogyasztásnak az agyunk egyik fontos képességére – mindez a világ eddigi legnagyobb, témával kapcsolatos kutatásából derült ki.
A JAMA Network Open folyóiratban megjelent tanulmány alapján a kutatócsoport tagjai 2010 és 2015 között összesen 1003, 22 és 36 év közötti fiatalt toboroztak, akik funkcionális mágneses rezonanciavizsgálaton (fMRI) estek át. Mint részletezik: azokat a résztvevőket, akik azt állították, hogy életük során több mint 1000-szer fogyasztottak kannabiszt, az erős fogyasztók közé sorolták, míg azokat, akik 11–1000 alkalommal jártak el így, a mérsékelt fogyasztók táborába helyezték. Akik életük során 10-szer vagy kevesebbszer éltek vele, azokat tartózkodóknak tekintették.
Minden résztvevő vizeletmintát adott a vizsgálat napján, hogy a kutatók felmérhessék, mikor szívtak utoljára. Az önkénteseket ezután egy sor kihívás elé állították, amelyek célja az agy hét kulcsfontosságú aspektusának felmérése volt: érzelem, jutalom, nyelv, motoros készségek, kapcsolatértékelés, tudatelmélet vagy mentalizáció és munkamemória (utóbbi olyan rövidtávú emlékezetet jelöl, amely során az információkat csak nagyon rövid ideig tároljuk).
Végül arra jutottak, hogy a kemény fogyasztók 63%-ánál és a közelmúltban szívók 68%-nál tapasztaltak csökkent agyi aktivitást a munkamemóriával kapcsolatos feladatok során. A leginkább érintett agyi régiók a dorsolaterális prefrontális kéreg, a dorsomedialis prefrontális kéreg és az elülső insula voltak, amelyek mindegyike kulcsszerepet játszik az olyan kognitív funkciókban, mint a memória, a döntéshozatal és a figyelem – fejtik ki a beszámolóban.
A vizeletvizsgálati eredmények azt is kimutatták, hogy az összefüggés azoknál a kemény fogyasztóknál is látható, akik a közelmúltban nem fogyasztottak kannabiszt. A kutatók szerint ugyanakkor a másik hat kognitív terület egyikét sem befolyásolta a kannabiszhasználat, a fűtől való huzamosabb ideig való tartózkodás pedig az érintett területen való fejlődésben is segíthet – jegyzik meg.
A 24.hu az IFLScience cikkére hivatkozva azt írja: a kutatók szerint a kannabisz kognitív hatásai nagyjából az absztinencia kezdetét követő 2–4 hétig maradnak fenn. Míg a tanulmány szerzője, Joshua Gowin azt emelte ki, hogy azok, akik fontolgatják a leszokást, gyengébb kognitív funkciókat is tapasztalhatnak, mielőtt a dolgok jobbra fordulnának.
Korábban arról is írtunk, hogy ismét középpontba kerültek a szegedi kutatók, akik az öregedéssel járó agyi érelváltozások kezelésére keresnek új lehetőségeket. A témát itt fejtettük ki bővebben. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy a Neuralink, Elon Musk agyi implantátumokat fejlesztő vállalata sikeresen beültette harmadik páciensének is a forradalmi technológiát.