Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jeff Bezos egyetlen mozdulattal keresett 737 millió dollárt

Jeff Bezos egyetlen mozdulattal keresett 737 millió dollárt

Jeff Bezos egyetlen mozdulattal keresett 737 millió dollárt
Shutterstock

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és jelenleg a világ harmadik leggazdagabb embere nemrégiben 3,3 millió Amazon-részvényt értékesített, amivel közel 737 millió dollárnyi bevételre tett szert.

A tranzakció különlegessége nem csupán annak mérete, hanem az időzítés is, ugyanis az eladásra néhány nappal azután került sor, hogy Bezos feleségül vette Lauren Sanchez televíziós műsorvezetőt egy nagyszabású velencei esküvőn.

A cikk a videó után folytatódik

A Bloomberg beszámolója szerint az értékesítés a márciusban jóváhagyott kereskedési terv keretében valósult meg, mely akár 25 millió részvény eladását is lehetővé teszi előre meghatározott időpontokban. A konstrukció célja, hogy a vállalati bennfentesek – mint például Bezos – jogszerűen és átlátható módon adhassák el részvényeiket. Az Amazon részvényeinek árfolyama azóta több mint 8 százalékkal emelkedett, párhuzamosan az amerikai tőzsdék általános fellendülésével.

Jeff Bezos, akinek vagyonát a Bloomberg Billionaires Index jelenleg 241,4 milliárd dollárra becsüli, már tavaly is élénken használta ezt az értékesítési mechanizmust. 2024-ben összesen 75 millió részvényt adott el, ami 13,6 milliárd dolláros összbevételt eredményezett számára. A forrás adatai alapján Bezos 2002 óta összesen mintegy 44 milliárd dollár értékben adott túl Amazon-részvényeken, miközben vásárlási aktivitása szinte elhanyagolható. 2023-ban mindössze egyetlen részvényt vett, 114,77 dolláros áron.

Van miből költenie

A részvényeladások mögött ugyanakkor nem csupán személyes vagyonkezelési döntések állnak. Bezos gyakran használja az így befolyt összegeket a 2000-ben alapított űripari cége, a Blue Origin finanszírozására. A vállalat idén év elején sikeresen pályára állította új generációs rakétáját, azonban februárban költségcsökkentési céllal váratlan létszámleépítést hajtott végre, amely során a dolgozók mintegy 10 százalékától megvált.

A részvényeladások mellett Bezos jótékonysági tevékenysége is figyelemre méltó. 2025-ben eddig csaknem 930 ezer Amazon-részvényt ajándékozott különböző nonprofit szervezeteknek. Márciusban körülbelül 60 millió dollár értékben adott át részvényeket nem nevesített jótékonysági célokra, míg májusban egy újabb, mintegy 125 millió dolláros adomány következett. Júniusban további 5 millió dollárnyi részvényt adományozott – írja az NDTV.

A filantróp befektető elsősorban két saját kezdeményezését támogatja: a 10 milliárd dolláros Bezos Earth Fund keretében a klímaváltozás elleni küzdelmet finanszírozza, míg a Bezos Day One Fund nevű, 2 milliárd dolláros alapja a hajléktalanság felszámolására és a koragyermekkori oktatás támogatására koncentrál. Korábban olyan neves személyiségeknek is adományozott, mint Dolly Parton és Van Jones, akik egyenként 100 millió dollárt kaptak a „Bezos Courage & Civility Award” keretében.