Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Szintet lép a háborúban Izrael, kiadták a legfelsőbb parancsot Irán ellen

Szintet lép a háborúban Izrael, kiadták a legfelsőbb parancsot Irán ellen

Szintet lép a háborúban Izrael, kiadták a legfelsőbb parancsot Irán ellen
Shutterstock

Tel-Aviv egyre nyíltabban vállalja, hogy háborús stratégiáját kiterjeszti Irán kormányzati és belbiztonsági szerveire.

Izrael védelmi minisztere, Israel Katz a legutóbbi hivatalos közleményben jelentette be, hogy utasította az izraeli hadsereget az iráni hatalmi rendszer kulcsfontosságú elemeinek fokozott támadására. „Meg kell támadnunk a rezsim minden szimbólumát és azokat az elnyomó mechanizmusokat, melyek a lakosság kontrollját szolgálják, például a Baszídzsmilíciát, valamint a rezsim hatalmi bázisát, mint például a Forradalmi Gárdát” – fogalmazott Katz a közleményben, amiről az Al Jazeera is beszámolt.

A kijelentés egyértelmű fordulatot jelez az izraeli katonai stratégiában, miután míg korábban a hangsúly az iráni nukleáris infrastruktúra korlátozott célpontú semlegesítésén volt, a jelenlegi irány már a teheráni vezetés destabilizálását célozza.

A támadások célja nemcsak az infrastruktúra rombolása, hanem a politikai rendszer megingatása is. Katz a napokban egy másik, még élesebb nyilatkozatot is tett, amiben nyíltan kijelentette: „Izrael célja Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetőjének likvidálása.”

Több szakértő szerint Tel-Aviv ezzel egy súlyos eszkalációs lépcsőfokot lépett meg a térség instabilitásának árán. Az izraeli kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy Irán évtizedek óta támogat terrorszervezeteket, és az elmúlt hetek fejleményei – köztük az Izraelt ért iráni drón- és rakétatámadások – igazolják a célzott fellépés szükségességét.

A fejlemények alapján úgy tűnik, Izrael egyre inkább nem csupán katonai, hanem politikai fronton is meg kívánja bontani Teherán hatalmi szerkezetét. Moszkva folyamatosan figyeli a helyzetet, és azt üzenték, nagy ára lesz annak, ha Irán legfelsőbb vezetőjét kiiktatják. Az Egyesült Államok nagyjából két héten belül dönt a szuper-bombák bevetéséről, ennyi ideje maradhatott Iránnak arra, hogy rendezze a konfliktust Izraellel.