Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Vízhiány miatt tüntetnek az irániak, már legalább öten elhunytak

Vízhiány miatt tüntetnek az irániak, már legalább öten elhunytak

Vízhiány miatt tüntetnek az irániak, már legalább öten elhunytak
Fotó: Twitter/Gabriel Eckstein

Immáron nyolcadik estéje tüntetnek Iránban a kialakult súlyos vízhiány miatt, amelynek során legalább öt ember vesztette életét.

Aligudarz városában legalább ketten hunytak el amiatt, mert rájuk lőttek, a Human Rights Watch nevű szervezet pedig jelezte, hogy az iráni hatóságok erőszakosan lépnek fel a demonstrálókkal szemben – számolt be róla a Szabad Európa Rádió angol nyelvű hírportálja.

A cikk a videó után folytatódik

A HRW felszólította az iráni hatóságokat, hogy transzparens vizsgálatot indítsanak a halálesetekkel kapcsolatban és vonják felelősségre azokat, akiknek a lelkén szárad a tüntetők halála. Kiemelték, hogy az iráni vezetés tegyen lépéseket a tüntetéseket kiváltó vízhiány orvoslása területén is.

Tara Sepehri Far, a HRW egyik iráni kutatója közleményében úgy fogalmazott, hogy az iráni hatóságokra már korábban is jellemző volt, hogy erőszakkal és éles lövedékkel lépnek fel demonstrálókkal szemben, akik a gazdasági nehézségekkel és a romló életszínvonallal szemben fogalmazzák meg frusztrációjukat.

Irán az elmúlt 50 év egyik legsúlyosabb szárazságával küzd, amely a rossz vízmenedzselés mellett nagyon érzékenyen érintette a mezőgazdaságot, de a gátakban is rendkívül kevés víz maradt, így az ország számos részén lehet áramkimaradásokat tapasztalni.

A közel-keleti regionális nagyhatalom egyébként egy újabb járványhullámmal is küzd emellett, a gazdaság pedig romokban hever a bénító amerikai szankciók miatt. Az országnak jelentős olajiparban például több ezren léptek sztrájkba, hogy jobb fizetést és munkakörülményeket kényszerítsenek ki.

A legújabb tüntetéshullám Kuzesztán tartomány városaiban robbant ki még július 15-én, ahol a főként arabokból álló többség utcára vonult. A mozgalom azóta más tartományokba is átterjedt, most már Közép- és Dél-Iránban is folynak tüntetések.