Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,85 Ft
Euró
394,53 Ft
Font
460,72 Ft
Bitcoin
65,088 $

Internet-apokalipszist idézhetnek elő a napkitörések

Minden jel arra utal, hogy a közeljövőben egy hatalmas intenzitású napkitörés következtében hónapokra leállhat világszerte az internetszolgáltatás.

Unsplash
Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A NASA Solar Dynamics Observatory kutatói augusztus 26-án úgynevezett napcunamit észleltek, amely a napkitörés egyik legerőteljesebb formája, és nagyjából minden harmadik évben érinti a Földet.

A csillagászok rájöttek, hogy az AR2859 névre keresztelt napfoltból származott a napvihar, amely során 10 ezer és 100 ezer Celsius-fok köré emelkedett a környékbeli tér hőmérséklete, ám szerencsére ezt a bolygónkon már nem éreztük meg. Soron kívül Novák Katalin nem igényelt magának lakást a lemondása után

A napkitörések komoly problémát jelentenek, hiszen intenzitásuk emelkedésével képesek bezavarni a Földre telepített internetes és elektromos hálózatok működésébe. Utoljára 2012-ben játszódott le egy súlyos napcunami, akkoriban azonban megúsztuk a nagy leállást.

Szakértők figyelmeztettek, a jövőben teljesen más lesz a helyzet, és elképzelhető, hogy egy napvihar következtében hetekre vagy hosszú hónapokra is szünetelhet az internetelérés, ami valóságos apokalipszist idézhetne elő, hiszen a világháló a 21. században elengedhetetlen kelléke a mindennapi életnek.

Becslések szerint csak az Egyesült Államok 2 000 milliárd amerikai dolláros kárt szenvedhetne a leállás következtében, globális szinteken pedig ennél jóval nagyobb mértékű lehet a pusztítás.

A jelenlegi előrejelzések alapján az internet-apokalipszis esélye az elkövetkező évtizedben nagyjából 1,2 és 12 százalék közé tehető, ám pontosan ezt sem lehet kiszámolni, mivel a napcunamik véletlenszerűen alakulnak ki.

Blinken: az USA nem vett részt az Irán elleni támadásokban, és nem támogatja a rafahi műveletet

Az amerikai külügyminiszter újságírói kérdésre leszögezte, az Egyesült Államok nem vett részt az Irán elleni izraeli támadásban, és Izrael rafahi hadműveletét sem támogatja.