Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,64 Ft
Euró
394,78 Ft
Font
462,38 Ft
Bitcoin
63,725 $

Hiába emelkedik a reálbér, a forint romlása miatt nem várható javulás

Habár a minimálbérnek 4 százalék alatti infláció esetén nem szabadna csökkennie, a magyar szakszervezeti szövetség elnöke szerint a forint árfolyamának gyengülése következtében az emelésekkel együtt is kevesebbet fog érni.

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az ATV Híradónak adott interjúban az elemző elmondta, bár idén emelkedhet a reálbérek mértéke, azonban az osztrák életszínvonaltól még nagyon távol leszünk.

A szakszervezeti szövetség számításai alapján zöldségből, gyümölcsből és alapvető élelmiszerekből vásárolhatunk idén kevesebbet, mindezt azért, mert az általuk elfogadott 4 százalékos minimálbér-emelés mértéke annyira alacsony, hogy nem fedezi a megélhetési költségeket. Soron kívül Karsai Dániel állapota rohamosan romlik

A szakember hozzátette, euróban kifejezve jelentősen csökkenhet a nettó kereset a legalacsonyabb bérkategóriában, egyszóval hiába emelkedik a fizetésünk, ha a forint gyengülése miatt lényegében ugyanannyit kapunk.

A miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely ennek ellenére elégedett a bérek alakulásával, szerinte közel járunk ahhoz, hogy elérjük az osztrák életszínvonalat.

A K&H vezető analitikusa ezzel szemben szkeptikus, és nem holnapra várja a felzárkózást nyugati szomszédunkhoz. A szakértő kiemelte, 3,4 százalékos infláció mellett a minimálbér nem fog veszíteni értékéből, egyes szektorokban akár reálbér-emelkedés is várható.

A KSH legutóbbi statisztikáiból kiderült, hogy a teljes munkaidőben dolgozó munkavállalók bruttó átlagkeresete tavaly novemberben 438 200 forint volt, ami körülbelül 8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Dobrev Klára Magyar Péterről: a politikának nemcsak a celebkedésről kellene szólnia

A politikus többek között azt is elmondta, hogy mire számít az idei választáson, és hogy mit gondol a TISZA Párt alelnökéről.