Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rendkívüli közleményt adtak ki a budapesti szórakozóhelyen megkéselt 15 éves lány ügyében

Rendkívüli közleményt adtak ki a budapesti szórakozóhelyen megkéselt 15 éves lány ügyében

A Fővárosi Főügyészség három fiatal letartóztatását indítványozza annak az ügynek a kapcsán, amelyben egy 15 éves lány majdnem megölt egy vele egykorú lányt egy VI. kerületi szórakozóhely előtt.

További Hírek

Jó híreket kaphatnak a magyar edzőtermek a kormánytól

Jó híreket kaphatnak a magyar edzőtermek a kormánytól

Kiderült ugyanis, hogy a turisztikai ügynökség az edzőtermek tulajdonosaival is egyeztet a károk miatt, melyek őket érik ebben az időszakban.

Így vélekednek a magyarok a kínai és az orosz vakcináról

Így vélekednek a magyarok a kínai és az orosz vakcináról

A magyar emberek látható módon kissé visszautasítóak a kínai és az orosz vakcinát illetően, legalábbis a legutóbbi közlemény-kutatásból ez derült ki.

Az „unokázós” páros több millió forintot csalt ki a budapesti nyugdíjasoktól

Az „unokázós” páros több millió forintot csalt ki a budapesti nyugdíjasoktól

A magyar rendőrség beszámolója szerint a csalásokkal gyanúsítható páros közel hétmillió forint értékben pénzt és ékszereket csalt ki több idős asszonytól.

Eddig ennyien igényelték Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát

Eddig ennyien igényelték Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát

Ez a szám nem kicsi, ugyanakkor a kormány is örülne annak, ha minél többen adnák le a jelentkezésüket, független attól, hogy a tömeges oltások nem kezdődhettek meg.

Halálra vertek egy fiatal férfit a XI. kerületben

Halálra vertek egy fiatal férfit a XI. kerületben

A rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt nem sokkal később elfogták, és őrizetbe helyezték.

Szándékosan rágyújtotta a házat ex-barátjára és partnerére a tiszakécskei nő

Szándékosan rágyújtotta a házat ex-barátjára és partnerére a tiszakécskei nő

Emberölési kísérlet miatt börtönben maradhat az a tiszakécskei nő, aki másfél évvel ezelőtt bosszúból felgyújtotta azt a házat, amelyben volt párja és annak újdonsült partnere lakott.

Letartóztatták a 25 éves drogkereskedő nőt, aki egy budapesti illegális hálózatot üzemeltetett

Letartóztatták a 25 éves drogkereskedő nőt, aki egy budapesti illegális hálózatot üzemeltetett

Fiatal kora ellenére a mindössze 25 éves nő rendkívül szervezetten, nemzetközi szinten irányította kábítószercsempész és -értékesítő bandáját, melynek futárjait a magyar rendőrök a cseh egyenruhásokkal együttműködve kapták el.

Így kérhetik a vakcinát azok, akiknek nincs internetjük és postai úton sem regisztrálhatnak

Így kérhetik a vakcinát azok, akiknek nincs internetjük és postai úton sem regisztrálhatnak

Több fontos kérdés is adódott a csütörtöki kormányinfó ideje alatt, és választ adtak arra, hogy mit tegyenek azok, akiknek nincs internetes hozzáférésük, illetve postai úton nem regisztrálhatnak.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökre – 1.14.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökre – 1.14.

Az előző napokhoz képest ismét jelentős emelkedés lépett fel a fertőzöttek és az áldozatok számában, ami annak a jele, hogy a COVID-19 járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott.

Számtalan lehetőséget, kedvezményt kaphatnak azok, akik beoltatták magukat koronavírus ellen

Számtalan lehetőséget, kedvezményt kaphatnak azok, akik beoltatták magukat koronavírus ellen

Az ezzel kapcsolatos szabályok mostanában fognak kialakulni, mivel a vakcinák megérkezésével aktuálissá vált a kérdés.