Az LMP akciója rengeteg embert megmozgatott, mindössze egyetlen nap alatt 13 ezer ember írta alá.
Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester javaslatára egyedik azonosító jellel láthatják el a kerékpáros és robogós futárokat Belváros-Lipótváros körzetében, hogy elősegítsék a felelősségteljes és biztonságos közlekedést – számolt be róla a Hirado.hu. A döntés mögött elsősorban az áll, hogy az elmúlt időkben nagyon sok olyan baleset történt a fővárosi kerületben, amelynek részesei voltak kerékpárral vagy robogóval […]
A hvg.hu és az RTL Klub Híradó arról számolt be, hogy valójában lényegesen több lehet a fertőzött a Tiszaújvárosban épülő gyár dolgozói között.
Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként beszélt arról, hogy a korábbi fertőzött vérplazma-donoraik 42 százaléka számolt be maradandó panaszokról.
Többek között az is kiderült, hogy közel 15%-kal nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt héten Magyarországon, ami egyértelműen a második hullám erejének tudható be.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ugyanis csütörtök éjjel csillaghullás lesz megfigyelhető.
A COVID-19 járvány második hulláma továbbra is rengeteg embert érint, egyúttal az áldozatok száma is rohamosan emelkedik, így cseppet sem szabad félvállról vennünk a helyzetet.
A sportegyesületek tagjai általában szabadtéren edzenek, mivel nem engedik őket be az iskolák tornatermeibe és a sportcsarnokokba a korlátozások miatt.
A Baranya megyei ügyészség álhírek terjesztése miatt gyanúsított meg egy férfit, aki a Facebook-profilján több ízben is azt fejtegette, hogy a COVID-19 járvány nem is létezik, a halálozási és fertőzési adatokat pedig meghamisítják.
Az előző év hasonló időszakában rögzítettnél szignifikánsan magasabb nyereséget könyvelhetett el az MNB, melynek nagy része a devizaárfolyam-változáshoz volt köthető.
A kormány nemrég elfogadta a Magyar Orvosi Kamara által előterjesztett béremelést tartalmazó javaslatot, amelynek értelmében egyrészt drasztikus módon emelkedhet az orvosok fizetése, másrészt a hálapénzt is kivezethetik a gyakorlatból.