Egyre fejlettebb a magyar hadsereg, igen komoly fegyverekkel dolgozhatnak a katonák, ám további fejlesztések várhatóak.
A közel húsz esztendős fiatal férfi bekapcsolt motoros láncfűrésszel akart bejutni a falujában lévő egyik házba, miközben egy kiskorú fiút keresett.
A rendőrség tájékoztatása szerint szombat dél körül egy vita hevében megszúrtak egy férfit, majd a csoport tagjai elmenekültek a helyszínről
Kimutatja a tél a foga fehérjét, január derekán ugyanis meglehetősen zord időjárásban lesz részünk.
Az RTL Híradó arról számolt be nemrég, hogy voltak, akik jogosulatlanul kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. Ezek olyan személyek voltak, akik hivatalosan még nem jogosultak az oltásra, vagyis nem egészségügyi dolgozók, vagy szociális munkások.
A magyar rendőrség egy nagyon fontos közleményt adott ki, mely felhívja a figyelmet a hétvégi veszélyekre, miután egyetlen egy meggondolatlan lépés is emberéletbe kerülhet.
Friss adatokat közölt az operatív törzs, melyekből az is kiderült, hogy az új covid-elhunytak száma 90 alatti, és többségében ismét idős, krónikus betegek haltak meg a vírus következtében.
A magyar rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint az ügyben egy 24 esztendős férfi a gyanúsított, aki a mentőszolgálat munkatársaira támadt.
A nyomozók a kutatás során több mint 12 millió forint értékben foglaltak le kábítószereket, melynek egy részét szó szerint piacra dobták a feltételezett dílerek.
Bedő Napsugár születésének története esetében nem túlzás a "csoda" szót használni: édesanyja, Szilvi koronavírusa miatt a tervezettnél egy hónappal kellett elindítani a szülést. Az orvosok 10% esélyt adtak az anya túlélésére, de ma már jobban van.
Egy nagyon jelentős összegről van szó, és ez napi szinten értendő, így kiemelten fontos, hogy mikortól lehet enyhíteni a szabályokon.