Kiderült, hogy hamarosan harmadára csökken a banki alapszámla díja.
Schanda Tamás Facebook-oldalára feltöltött videójában arról beszélt, lényegében háromszorosára nőhet a minimálbér 2009-hez képest.
Mátyus Dávid Róbert január 3-a óta ismeretlen helyen tartózkodik.
Kora délután történt a baleset a Bem rakparton, a motoros megsérült, míg a járműve a Dunában landolt.
Egy zalakomári testvérpárt hallgattak ki az eset kapcsán.
A tömeges halpusztulás oka minden bizonnyal a túlságosan sekély vízállás és egy másik időjárási anomália kombinációja lehetett.
A kormányzati portál közlése szerint ismét emelkedő stádiumba lépett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
A negyedik hullám már a végét járja, azonban az először Dél-Afrikában detektált omikron variáns alapjaiban változtatja meg a járványhelyzetet.
A gyászoló édesanyával közölték, nem az ő lányuk halt meg, viszont a másik család borzalmas hírt kapott.
Újabb szállítmány futott be Magyarországra, amivel a gyerekeket fogják oltani a következő időszakban.
Vádat emeltek azzal a fiatalkorú lánnyal és anyjával szemben, akik leitattak egy idős férfit azért, hogy megszerezzék a nyugdíját. Az anyának emellett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell.