Súlyos baleset történt Hodászon pénteken a késő esti órákban, ami miatt a tűzoltóknak is be kellett avatkozniuk.
Itt egyebek mellett Kollár Kingát, Gerzsenyi Gabriellát és Bujdosó Andreát említették meg.
Arról kérdezték a külügyminisztert, elképzelhetőnek tart-e egy kínai Paks3 projektet.
Miután megnézték a parti büfék, fagylaltozók árait, többen is hangoztatni kezdték, hogy a Balaton idén is drága lesz.
Záporok és zivatarok zavarhatják meg a napsütést.
Az egyik jármű egyik utasát csak feszítővágóval tudták kiszabadítani, érte mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
Állítása szerint neki csak egy ellenfele van, „de az kérlelhetetlenül”.
Nem sikerült 216 ajánlást gyűjteniük egy 27 ezres városban.
A tűzoltók mellett a mentőket is riasztották az óbudai baleset miatt, melynek pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Szentkirályi Alexandra azt mondja, Karácsony Gergelyék a kisvállalkozók megélhetését is veszélybe sodorták Budapesten.
Orbán Viktor hamarosan ismét élőben jelentkezik egy esemény kapcsán, aminek középpontjában a Mol áll.