A fiatal lány nem tért vissza a megbeszélt időpontra, s azóta sem adott magáról életjelet.
Közel egy hónapja nem adott magáról életjelet az a 17 éves fiatal, aki március 20-án megszökött gyámja elől Siófokon.
Áprilisban is folytatódik az árcsökkentési program, ami azt jelenti, hogy hétfőtől újabb termékek ára ment lejjebb, átlagosan 13%-kal, de egyes árucikkeket akár 26%-kal olcsóbban is be lehet szerezni.
Legtöbben a vagyoni vagy az élethelyzet változása, esetleg az élettársi viszony miatt készítenek végrendeletet.
Egyhetes sebességmérő akciót tart a rendőrség, melynek fokúszában a gyorshajtók lesznek.
Erdélyi Dóra szerint az alapanyagárak drágulása, az energiaszámlák emelkedése és a munkaerőhiány egyaránt megnehezíti a szektor működését.
Mindegyik munkagép egy-egy elhunyt dolgozó nevét viseli.
Búcsúlevelet is hagyott az a nő, akinek kétéves nevelt fia múlt héten hunyt el Nyíregyházán, majd két napi autózás után szombat reggel tett bejelentést a rendőrségen.
Nem ártana még némi eső, a tavalyinál azonban így is jobb a helyzet.
Száz diák négy szakmában kezdi meg a tanulmányokat, majd munkát is kapnak a gyárban.
Jelenleg három olyan ügy van Magyarországon, melyek kapcsán egyenként 10 millió forintos nyomravezetői díjat hirdetett a rendőrség, s melyek mindegyike megoldatlan.