Nyáron jöhet az 520 forintos fagylalt, de még ennél is nagyobb emelésre lenne szükség
Erdélyi Dóra szerint az alapanyagárak drágulása, az energiaszámlák emelkedése és a munkaerőhiány egyaránt megnehezíti a szektor működését.
Tavaly 400-450 forintot kértek el egy gombóc fagyiért, ami akár 500 forintra is emelkedhet idén, s ennek több oka van a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke szerint, aki 10-15 százalékos általános drágulásra számít.
De ez a szám 520 forintra is változhat, legalábbis Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője erről nyilatkozott az InfoRádiónak, hozzátéve, hogy a drágulás egész Európában visszafogja a keresletet, holott még ennél is nagyobb emelésre lenne szükség.
„Az alapanyagárak drágulása, az energiaszámlák emelkedése és a munkaerőhiány is egyaránt megnehezíti a szektor működését nemcsak idehaza, hanem az Európai Unióban is”
– mondta.
Majd arra utalt, 2023-ban nagyjából 440-520 forint között lehet egy gombóc fagylalt ára, de előfordulhat, hogy a cukrászok az alapanyagok és az energia drágulását nem minden esetben tudják érvényesíteni az árakban a kereslet várható visszaesése miatt.
„A vásárlók ugyanis nem vennének fagylaltot, ha olyan mértékben megemelnék az árát, mint amit a drágulás megkövetelne. Mindez pedig a profit és a jövedelmezőség rovására mehet, ráadásul veszélyeztetheti is a vállalkozások működését”
– fogalmazott Erdélyi Dóra.