A magyar miniszterelnök szombaton is munkában van, legutóbb a Karmelita kolostorban tárgyalt, ott fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét.
Varga Judit a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy miért tervez lemondani igazságügyi miniszteri posztjáról.
Ezúttal gyengüléssel kezdett a forint a devizapiacon június 28-án, de a nap végére ez sokat is változhat.
Már csak az a kérdés, hogy kapnak-e?
A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy évről évre emelkedik a receptköteles gyógyszerköltés.
Az elmúlt 2 napban ismeretlen támadók egy, az Auchanhoz köthető e-mail címről adathalász üzeneteket terjesztettek széles körben.
Rendkívül fontos dologra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a rendőrség.
Akár napközben is előfordulhatnak záporok és zivatarok, jellemzően pedig borongós lesz az idő szerdán.
Mivel sokan csak az utolsó pillanatban egyeztetnek időpontot a kéményseprőkkel, a szakemberek jóval leterheltebbek, így érdemes előre gondolkodni, és időben cselekedni.
Megkezdődött a főépület átalakítása és bővítése.
Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e sérültjei a budapesti balesetnek, és ha igen, milyen súlyosak ezek a sérülések.