Ahogy az várható volt, Sulyok Tamást választotta meg az Országgyűlés köztársasági elnökké.
A szervezők egy közleményben tájékoztatták a résztvevőket a döntésről.
A XIII. kerületi Madarász Viktor utcában csaptak fel a lángok, amiket időközben a fővárosi tűzoltók eloltottak.
Újabb motorbaleset történt, ezúttal Kiskunhalason, ahol egy kisbusz és egy motoros ütközött össze egymással.
Varga Judit, aki időközben lemondott az igazságügyi miniszteri posztjáról, hangsúlyozta, a magyar kormány meg fogja védeni Magyarországot Európa gazdasági csődjétől.
Az egyik kerékpáros már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette, míg egy másik sérült kórházba került.
Szörnyű baleset történt az M1-es autópályán Kocs közelében péntek délután, egy 7 éves kisfiú vesztette életét, akin már nem lehetett segíteni.
Megérkeznek az utolsó példányok is, így júliusban is fiatalodik a BKK járműflottája.
A változás már szombattól életbe lép, így reggel 6 és este 10 óra között alkalmanként 350 forintért lehet igénybe venni a P+R parkolókat.
Azonnal intézkedtek, az érintett fiókokat zárolták.
Az eset június 26-án történt a folyó dunavarsányi szakaszánál.