Elhagyhatja a Liverpoolt Szoboszlai egyik riválisa
Harvey Ellitott játékpercei jelentősen csökkentek Jürgen Klopp távozása óta, így akár már januárban vagy nyáron elhagyhatja a Liverpoolt.
A Sky Sports értesülései szerint több Premier League és Bundesliga klub is élénken érdeklődik Harvey Elliott iránt. A 21 éves középpályás helyzete jelentősen megváltozott, miután szeptember végén lábtörést szenvedett, ami miatt közel három hónapot kellett kihagynia.
Elliott december 1-jén, a Manchester City elleni 2-0-s győzelem alkalmával tért vissza a csapatba, és bár hálás volt Arne Slot vezetőedzőnek és stábjának a fokozatos terhelésért, azóta sem sikerült állandó helyet kiharcolnia a kezdőcsapatban.
Az elmúlt hét bajnoki mérkőzésből hatszor csak csereként kapott lehetőséget, és Slot irányítása alatt még egyszer sem kezdett Premier League-mérkőzésen. Egyetlen kezdőcsapatbeli szereplésekor azonban a Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésen gólt szerzett és a mérkőzés legjobbjának választották.
A szurkolók körében értetlenséget váltott ki, hogy Elliott – aki az előző szezonban még 53 alkalommal lépett pályára Klopp irányítása alatt – miért kap ilyen kevés játéklehetőséget, a Brighton és a Borussia Dortmund mindenesetre már jelezte érdeklődését a tehetséges középpályás iránt.
Csendes átigazolási időszak
A Liverpool egyelőre visszafogott a januári átigazolási piacon, eddig csak Marcelo Pitaluga Fluminenséhez való távozása került bejelentésre. Elliott szerdán a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntő első mérkőzésén végig a kispadon ült, noha az FA Kupa harmadik fordulójában az Accrington Stanley ellen várhatóan kezdőként számítanak majd rá.