Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,85 Ft
Euró
395,43 Ft
Font
461,74 Ft
Bitcoin
62,539 $

Videón Hamilton és Russell egymásnak csapódása a Spanyol Nagydíj időmérő edzéséről

Kísérti a múlt a Mercedest, miután évekkel korábban Lewis Hamilton és Nico Rosberg ugyanezen a helyszínen vágódott egymásnak.

Fotó: EPA/ENRIC FONTCUBERTA
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

Akkor ez a verseny napján történt, röviddel a rajtot követően, amiből nagy botrány lett. Állítólag Niki Lauda oldotta meg a helyzetet, aki azóta távozott az élők sorából, már nem lehet velünk az osztrák legenda.

Ez volt az a bizonyos versenyhétvége, amikor Max Verstappen először vezethette a Red Bullt, és győzelemmel debütált. Azóta két világbajnoki címet szerzett, és tiszta az út előtte, hogy begyűjtse a harmadikat. Soron kívül Ketten meghaltak a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az okozó elmenekült

A Spanyol Nagydíj időmérő edzése több szempontból is érdekesen alakult, függetlenül attól, hogy Verstappen végzett a pole-ban. Charles Leclerc például már a Q1-ben kiesett a Ferrarival, addig Carlos Sainz Jr. az első sorig hajtott.

Fernando Alonso szintén messze hátrébb végzett a vártnál, de mivel a világbajnok nagy rajtoló, és ha még egy kis szerencséje is van, hamar a tűz közelébe kerülhet. Ehhez azonban valóban szüksége lesz egy erősebb rajtra vasárnap.

A leglátványosabb jelenet Lewis Hamilton és George Russell nevéhez fűződött, akik összeütköztek a Q2-ben. Őrületes pillanatok voltak, amiből sokkal nagyobb baleset is kerekedhetett volna, senki nem akart hinni a szemeinek.

Izrael felbőszítheti Iránt a robbanások után

Egyre több forrás számol be arról, hogy izraeli rakéták csapódhattak be Irán területén, ahol többek között nukleáris létesítmények is találhatóak.