Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hamarosan kínai vakcinaminták érkezhetnek Magyarországra

Hamarosan kínai vakcinaminták érkezhetnek Magyarországra

Hamarosan kínai vakcinaminták érkezhetnek Magyarországra

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön bejelentette, hogy Kínából érkezhetnek az első potenciális COVID-19 elleni védőoltások.

A cikk a videó után folytatódik

Menczer Tamás a Facebookon megosztott videóban úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához.

“Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek” – hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel Európában az elsők között lenne az ország, “vagy talán mi lennénk az elsők”.

Menczer Tamás szerint ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is.