Háborús bűncselekményként vizsgálnának ki két Gáza elleni izraeli támadást
Az Amnesty arra sürgeti a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy háborús bűncselekményként vizsgáljon ki két, az izraeli erők által a Gázai övezet ellen elkövetett támadást.
Az Al Jazeera jelentése szerint a londoni székhelyű jogvédő szervezet, az Amnesty International saját vizsgálatai során megállapította, hogy a múlt hónapban végrehajtott két izraeli csapás, mely összesen 46 ember halálát okozta Gázában, „válogatás nélküli támadás volt, illetve közvetlen támadás polgári személyek vagy polgári objektumok ellen, melyet háborús bűncselekményként kell kivizsgálni”.
Az Amnesty által vizsgált incidensek a Gázavárosban található Szent Porphyrius-templom elleni október 19-i támadás, valamint egy másik, a nuseirati menekülttáborban lévő ház elleni másnapi támadás voltak.
Erika Guevara Rosas, az Amnesty globális kutatásért, érdekérvényesítésért és politikáért felelős igazgatója a szervezet megállapítása nyomán hangsúlyozta:
„Ezek a halálos, törvénytelen támadások a palesztin civilekkel szembeni semmibe vétel dokumentált mintájának részei, és azt mutatják, hogy az izraeli hadsereg példátlan támadásának pusztító hatása miatt sehol sincs biztonságban Gáza, függetlenül attól, hogy a civilek hol élnek vagy hol keresnek menedéket.”
Guevara Rosas hozzátette:
„Sürgetjük a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészét, hogy tegyen azonnali konkrét lépéseket a háborús bűnök és más nemzetközi jogi bűncselekmények 2021-ben indított vizsgálatának felgyorsítása érdekében.”
Saját vizsgálata során az Amnesty több mint egy tucat emberrel, köztük túlélőkkel beszélt, valamint műholdas felvételeket és nyílt forrásból származó audiovizuális anyagokat vizsgált meg.